Továbbra is rettenetes állapotban a magyar építőipar
Pedig decemberi adatok még feltámadásról árulkodtak.
Gond van a járműgyártásban, de az élelmiszeripar is köhög.
Nincs vége a mélyrepülésnek: az egy évvel korábbinál 1,5 százalékkal kisebb volt a magyar ipari termelés idén februárban – mutatta be a Központi Statisztikai Hivatal. Egyetlen hónap alatt, januárról februárra 1,8 százalékkal csökkent a teljesítmény.
Pedig már az a 2025 eleji adat is igencsak gyatra volt, amihez a mostanit viszonyítjuk. 2022 februárjához képest, amikor a csúcsán járt a mutató, 12,5 százalékkal maradt el az idén februári termelés.
Részleteket majd egy hét múlva tesz közzé a KSH, egyelőre annyit írt a hivatal, hogy a legfontosabb alágak közül a járműgyártásban, valamint az élelmiszeriparban mért visszaesést, ellenben az elektronikai termékek, továbbá a villamos berendezések gyártása bővült – utóbbi kategóriába tartozik az akkumulátorgyártás is.
A termelés így összességében 2 százalékkal volt kisebb január–februárban, mint 2025 első két hónapjában.
Pedig decemberi adatok még feltámadásról árulkodtak.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.