Privatizálják a magyar hadiipar ékköveit, jön a 4iG
A magyar védelmi ipari érdekeltségeket tömörítő állami N7-től a 4iG vesz többségi tulajdonrészt kilenc kiemelten fontos vállalatban.
Már csak Magyarország nem fér hozzá az uniós fegyverkezési hitelhez, a kormány 17 milliárd euróra nyújtott be igényt. A hazai hadiipar kulcsszereplője az állami hátszéllel és vagyonelemekkel felizmosított 4iG. Amit ráadásul közvetlenül fenyeget a Tisza Párt fideszes gazdasági holdudvar felszámolására tett ígérete.
Mintegy 5 százalékkal csökkent a Fidesz-közeli, Jászai Gellért érdekeltségében álló 4iG Nyrt. részvényeinek árfolyama március 26-án délelőtt – az első órák zuhanása után az árfolyam már némileg visszakorrigált. A 4iG november óta lejtmenetben van, év eleje óta mintegy 36 százalékkal csökkent a papírok értéke. Mindenesetre az újabb esés kiemelkedőnek mondható.
A képhez azért hozzátartozik, hogy az árfolyam még mindig 64 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, a jelenlegi, 2,8 ezer forintos szint a tavaly októberinek felel meg.
A befektetői bizalomra hatással lehetett, hogy – ahogy a HVG is megírta –: az Európai Bizottság jóváhagyta Csehország és Franciaország nemzeti védelmi terveit a Security Action for Europe (SAFE) kezdeményezés keretében. Ezt azt jelenti, hogy egyedül Magyarország terve van még függőben, az Orbán-kormány több mint 17 milliárd euró hitelt kért.
A 4iG a magyar hadiipar központi szereplője, a kormány a 4iG-nek privatizálta ki az állami hadiipari kapacitások piacképes részét, a 4iG az állam stratégiai partnere, a Rheinmetall magyarországi üzlettársa stb. Minden, a magyar hadiipart és katonai beszerzéseket, haderőfejlesztést érintő negatív hír rontja a 4iG kilátásait is.
A magyar védelmi ipari érdekeltségeket tömörítő állami N7-től a 4iG vesz többségi tulajdonrészt kilenc kiemelten fontos vállalatban.
Az árfolyamra az is hatással lehetett, hogy a Medián – a HVG-n publikált – legfrissebb közvélemény-kutatása még a korábbiaknál is nagyobb előnyt mért az ellenzéki Tisza pártnak. A Tisza egyik választási ígérete, hogy minimum felülvizsgálja a Fidesz-korszakban kialakult gazdasági köröket, ha túlzott piaci koncentrációra, állami források elszívására – például közbeszerzéseken keresztül – derül fény, azt felszámolja.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.