Nem bejelentés, hanem saját tettenérés alapján zárták be a szegedi Sing Sing Music Hall nevű szórakozóhelyet – válaszolta a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Telex kérdésére.
Korábban a HVG is beszámolt róla, a hatóságok harminc napra bezáratták a szegedi szórakozóhelyet. A Sing Sing szerint „egyszerű bemondásra” hoztak róluk döntést. Kiemelték, hogy a hely 1991-es nyitása óta mindig betartotta a hatályos jogszabályokat, együttműködött a hatóságokkal, és több mint 35 éves működése alatt soha nem indult ellene semmilyen ilyen jellegű büntetőeljárás. Noha nem tudnak minden rejtett bűncselekményt figyelni, és mindig jogkövető és hatóságokkal együttműködő magatartást tanúsítottak, magyarázták.
A rendőrség szerint viszont csak 2026-ban hat eljárás indult a klubban elkövetett kábítószer-birtoklás és kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt.
Mióta lassan egy éve elfogadták a minden korábbinál szigorúbb drogtörvényt, számos szórakozóhelyet és kocsmát zártak be, köztük az óbudai Symbolt és a ferencvárosi Arzenált. Legnagyobb visszhangot a józsefvárosi Turbina harmincnapos bezárása váltotta ki, amiről a tulajdonosok hosszú fejtegetés után szintén ezt mondták, hogy bemondásra történhetett. Állításaikat a rendőrség „már-már mulatságos” jelzővel illette.
Februárban a rendőrség több héten keresztül fedett akció keretében figyelte a helyszínt, semmilyen jogsértést nem állapítottak meg, áll a szórakozóhely közleményében. Frissítés: a rendőrség cáfolja a Turbina állításait: a falakon belül is árultak, fogyasztottak kábítószert, azt pedig mulatságosnak tartják, hogy fedett művelet során adjanak tájékoztatást.