Épp attól lehet drágább a paradicsom és a paprika a termelők szerint, ha megtartják az árrésstopot

Ha marad a szűk árrés a tavaszi szezon beindulása után is, nem lesz miből akciót kínálni a magyar árura – figyelmeztetnek a termelők.

  • HVG

Nem kellene meghosszabbítani február után a paprika és a paradicsom árrésstopját, mert a magyar termelők és a vásárlók is azzal járnának jobban, ha kivezetnék ezt a szabályozást – mondta a Dél-alföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke a G7-nek.

Nagypéter Sándor arról beszélt: ebből a két zöldségből telente nagyjából az áru 10-15 százaléka magyar, a szezonon kívül pedig 40-80 százalékra is felmehet az árrés. Amikor viszont a mi éghajlatunkon is beindul a szezon, akkor egyre nő a hazai paradicsom és paprika aránya, egyre nagyobb lesz az eladási kényszer, hogy a friss áru ne maradjon a termesztőnél, közben pedig megnő a kereslet is, úgyhogy lehet akciózni. Azonban ha ebben a helyzetben 10 százalékon fagyasztják be az árrést, akkor nem tud a bolt miből akciót kínálni.

A szövetkezet elnöke úgy számol, hogy 25-30 százalék környékén kezdődhet az az árrés a zöldségeknél és gyümölcsöknél, amely már méltányos lehetne, és a piaci szereplők hosszabb távon is tudnák vállalni.

Az pedig már nem szakmai, hanem politikai kérdés, hogy mekkora esély van arra, hogy a – nagy valószínűséggel április 12-én megtartott – parlamenti választás előtt kivezessék az árrés szabályozását. A Magyar Nemzeti Bank úgy számol, hogy az összes kormányzati beavatkozás az árakba éves szinten 1,1, az árrésszabályok kiterjesztése után akár 1,5 százalékponttal nyomhatja lejjebb az inflációt.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.