Közel 200 milliárdos nettó árbevételt ért el tavaly a Hell Energy
A cég beszámolójának megjelenése napján tiltotta meg az Országgyűlés az energiaital-vásárlást a kiskorúaknak. Erre is reagáltak.
A vállalat szerint a TASZ azzal sértette meg a jó hírnevüket és becsületüket, hogy a beszámolt a Forbes ellen indított eljárásaikról.
Pert indítottak a Hell Energy Kft. tulajdonosai a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ellen – közölte a jogvédő szervezet.
A vállalat szerint a TASZ azzal sértette meg a jó hírnevüket és becsületüket, hogy a kommunikációs felületein beszámolt a Forbes ellen indított eljárásaikról, amelyekben a szervezet képviselte a lapot.
Márciusban a TASZ arról adott hírt, hogy segítségével a Forbes jogerősen is megnyerte azt a pert, amit a tulajdonos Barabás testvérek azért indítottak a magazin ellen, mert az nyilvános adatbázisokból származó információk alapján felbecsülte a vagyonukat. A Hell tulajdonosai ezután ügyvédi felszólító levelekben követeltek a TASZ-tól tízmillió forintos sérelemdíjat, nyilvános bocsánatkérést és a róluk szóló tartalmak eltávolítását. Ezzel már akkor is próbálkoztak, amikor a jogvédő szervezet az elsőfokú ítéletről számolt be.
A TASZ nem tett eleget a felszólításoknak.
A jogvédő szervezet ellen benyújtott 28 oldalas keresetlevélben Barabásék 71 különböző állítást kifogásolnak.
Ez messze túlmutat a jó hírnév és becsület védelmén: egy ilyen per célja nem az emberi méltóság védelme, hanem a közéleti vita teljes elfojtása
– írta a TASZ. A jogvédők szerint ennek a gyakorlatnak nemzetközileg ismert neve is van: „közéleti részvételt akadályozó stratégiai pereskedés”. Álláspontjuk szerint az ilyen pereskedés csak látszólag irányul a jogok védelmére, a valódi célja az, hogy elszívja a bepereltek erőforrásait a közéleti részvételtől, és el is tántorítsa ettől a polgárokat.
A cég beszámolójának megjelenése napján tiltotta meg az Országgyűlés az energiaital-vásárlást a kiskorúaknak. Erre is reagáltak.
„Mindannyiunk érdeke, hogy a sajtó és a jogvédő szervezetek zavartalanul végezhessék a feladatukat, és szabadon formálják a közvéleményt. Ehhez elengedhetetlen, hogy a jogalkalmazók felismerjék a SLAPP eljárásokat, a jogalkotó pedig hatékony eszközöket vezessen be a visszaszorításukra. Ez a per lehetőséget ad számunkra arra, hogy felhívjuk a figyelmet ennek a jelentőségére a nyilvánosság előtt” – mondta Vissy Beatrix, a TASZ jogásza.
A Hell tulajdonosai, a Barabás fivérek úgy vélik, a TASZ a perekről szóló beszámolóiban indokolatlanul negatív, illetve hamis színben tüntették fel őket a nyilvánosság előtt.
A Barabás testvérek cégének értékét egyébként tavaly 142 milliárd forintra becsülték, amivel a 7. helyre kerültek a leggazdagabb hazai vállalkozások listáján.
A Mészáros-csoport cégeinek becsült értéke 627 milliárd forint a Forbes szerint, őket közel 200 milliárddal lemaradva az MPF tulajdonosa, a Felcsuti család követi. Most először volt a tíz legnagyobb magyar családi cégcsoport becsült értéke 100 milliárd forint fölött.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.