Mit vásárolt valójában Gattyán György a Playboy-biznisszel?
A 68 éves nyuszis márka nagy fellendülést vár a magyar üzletember 113 milliárd forintos befektetésétől. Sőt, jövő februárban még a magazin kiadását is újraindítja.
A DoclerWeb már évek óta nem működött, de mivel a NAV eljárást indított ellene, sokáig nem lehetett törölni. Most ez is megtörténhetett.
Megszűnt a DoclerWeb Informatikai Kft., Gattyán György egyik régi cége – vette észre az Mfor az Opten adatbázisában. A cég végelszámolása tavaly december 31-én kezdődött meg, májusban lezárták azt, július 3-i dátummal pedig törölték a vállalatot.
A DoclerWeb 2008-ban vált ki a Jasmin Media Groupból, utána néhány éven át Gattyán cégbirodalmának egyik fontos része volt. A 2010-es évtized elején 4 milliárd forint fölötti éves árbevételeket is szerzett. Később már nem ment ennyire jól: 2020-ban végrehajtást indított ellene a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, 2,2 milliárd forintos adóhiány miatt. A NAV listáján 2022 végéig szerepelt a cég.
A 68 éves nyuszis márka nagy fellendülést vár a magyar üzletember 113 milliárd forintos befektetésétől. Sőt, jövő februárban még a magazin kiadását is újraindítja.
A Docler Holding azt írta az Mfornak: „A DoclerWeb egy több éve (mintegy 10 éve) a gyakorlatban nem működő cége a vállalatcsoportnak. A cégcsoportot korábban érintő NAV-eljárások miatt a DoclerWeb Kft.-t nem lehetett megszüntetni, de abban érdemi munka nem volt. Most, hogy a feltételek adottak lettek, a cég bezárása, megszüntetése mellett döntöttünk”.
A Docler-Byborg két hete tette közzé, hogy kétszáz embert küld el, és mesterséges intelligenciával váltja ki a munkájukat. Most azt tették ehhez hozzá, hogy a DoclerWebben már nem voltak alkalmazottak, így a törlés a reorganizációnak nem része.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.