Riasztóan megugrott a munkahelyi balesetben elhunytak száma tavaly
Hetvenöten vesztették életüket munkabalesetben tavaly, ez 20 százalékos éves növekedés. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a kormány a megelőzés terén rossz irányba tart.
A legtöbb súlyos jogsértés az építőipar ágazatban tapasztalható – állapítja meg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének jelentése.
A munkavédelmi hatóság 2024-ben 7739 munkáltatót ellenőrzött, amely során közel 13 ezer látogatásra került sor. Az ellenőrzések között az építőipar változatlanul kiemelt ágazatként szerepelt, mivel itt a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése magas kockázatúnak számít.
A kiemelt ágazatok 2024. évi ellenőrzései (összesen 5230 cég) közül az építőipari ágazatban folytatták le az ellenőrzések 44 százalékát, ami 2319 vállalatot érintett. A közérdekű bejelentések és panaszok többsége is az építőipari tevékenységekhez kapcsolódott.
Az összes vizsgált munkáltató által elkövetett súlyos szabálytalanságok miatt 417 esetben szabtak ki munkaügyi bírságot, összesen 533,1 millió forint összegben, melyből igen jelentős, mintegy 250 millió forint volt az építőipari cégekre kirótt összeg, ami az összes büntetés 47 százalékát teszi ki.
A kiemelt munkavédelmi intézkedések okai között első helyen áll a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegése, valamint a veszélyes anyagok tárolására, szállítására, feldolgozására, gyártására vonatkozó szabályok megszegése (együttesen 27 százalékot tesznek ki).
Hetvenöten vesztették életüket munkabalesetben tavaly, ez 20 százalékos éves növekedés. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a kormány a megelőzés terén rossz irányba tart.
Az építőiparra kiemelten jellemző le- és beesési veszély az összes intézkedés több mint ötödét alapozta meg – áll az ÉVOSZ jelentésében. Építési munkahelyeken a magasban történő munkavégzéssel összefüggő leesés elleni védelem hiánya az építés alatt álló épületek emeleti szintjein, valamint a kivitelezési munkákhoz felállított munkaállványok szintjein történő munkavégzéskor fordult elő. Beesési veszély is igen gyakori a munkaárkok, munkagödrök, illetve aknák közelében végzett munkák esetén.
A munkavédelmi ismeretek hiánya az intézkedések 14 százalékát adta, ezenkívül például az emelőgép üzemeltetési szabályainak megszegése és az egyéni védőfelszerelések elmulasztása is okot szolgáltatott munkavédelmi intézkedés meghozására.
Az elsődleges probléma a munkavédelmi ismeretek hiánya. Számos építési vállalkozásnál nem kap a munkavállaló a munkavédelemre vonatkozó tájékoztatást, vagy pedig nem kapta meg a munka végzéséhez feltétlenül szükséges ismereteket. Az ÉVOSZ tapasztalata, hogy minél kisebb egy vállalkozás, annál gyakoribbak a hiányosságok. Mikro- és kisvállalkozási körben különösen súlyos hiányosságok vannak.
Az ellenőrzés feltárta, hogy a munkavédelmi oktatási tematika gyakran munkabiztonsági és munkaegészségügyi tevékenységet ellátó szakember nélkül készül az adott cégnél, holott a munkáltató felelőssége, hogy a munkavállalók a foglalkoztatás teljes ideje alatt rendelkezzenek a biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati tudnivalóival.
A rengeteg szabálytalanság elkerülése érdekében az ÉVOSZ a 2025–2026-os években fontos feladatának tekinti a helyzet javítását. Munkavédelmi tagozat létrehozásával is igyekszik a legjobb vállalati gyakorlatokat elterjeszteni. „A jelenlegi hőhullám okozta időjárási körülményekben való foglalkoztatás kiemelt figyelmet követel meg az építőipari munkaadók részéről” – hangsúlyozta Koji László, az ÉVOSZ elnöke.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.