A Telegram-vezér szerint nem kellett volna őrizetbe venni, elég lett volna kapcsolatba lépni a cégével

Először kommentálta nyilvánosan az őrizetbe vételét Pavel Durov.

  • HVG

A Telegram vezérigazgatója és alapítója, Pavel Durov szerint a francia hatóságoknak nem kellett volna őrizetbe venniük, ehelyett a céggel kellett volna felvenniük a kapcsolatot. Durov erről saját Telegram-csatornáján írt a The Guardian beszámolója szerint, most először kommentálva nyilvánosan az eljárást, amelyet elhibázottnak nevezett.

Ha egy ország elégedetlen egy internetes szolgáltatóval, akkor a bevett gyakorlat az, hogy a szolgáltató ellen tesznek jogi lépéseket”

– írta Durov, aki szerint az okostelefonok előtti időkből fennmaradt törvényeket használtak fel arra, hogy meggyanúsítsanak egy platform vezérigazgatóját a harmadik felek által elkövetett bűncselekmények miatt. Arról is írt, hogy bár a Telegram közel sem tökéletes, nem is az az anarchista paradicsom, amelynek sokan képzelik.

Mindennap káros posztok és csatornák millióit távolítjuk el”

– közölte a platformon folytatott moderációval kapcsolatban.

Durovot augusztus 25-én vették őrizetbe a francia hatóságok, akik szerint a rendvédelmi szervekkel nem együttműködő Telegram megkönnyíti a kábítószer-kereskedők, a gyerekpornó-terjesztők és a csalók tevékenységét. Azóta kiderült, hogy testvére ellen is körözés van érvényben, őt azonban ötmillió eurós óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.