Három napig hozták helyre a károkat a boltban, amit több mint százan fosztottak ki Kaliforniában

Vittek mindent, ami mozdítható.

  • hvg.hu

Egy több mint 100 főből álló fosztogató banda dúlt fel egy kaliforniai üzletet Comptonban - írja a The New York Post. A fosztogatók egy autóval hajtottak be az üzletbe január 2-án, és legalább 70 ezer dolláros - átszámítva 23 millió forintos - kárt okoztak.

Élelmiszert, lottószelvényt, készpénzt, bolti berendezést - például húsmérleget, pénztárgépet - loptak. Akkora felfordulást okoztak, hogy három napig tartott, míg helyrehozták a károkat.

Ez szintén nagy bevételkiesést jelentett az üzletnek. A tulajdonos, Reuben Ramirez Jr. azt mondta, szülei csaknem 50 évvel ezelőtt nyitották meg a pékséget, miután Amerikába jöttek, és még a koronavírus okozta lezárást is sikerült túlélniük.

Ramirez szerint a környék több boltjában is aggódnak a növekvő bűnőzés miatt, amelynek a laza törvények engednek utat. Compton polgármestere azt közölte, hogy szorosan együttműködnek a seriff hivatalával és mihamarabb igyekeznek azonosítani az elkövetőket.

A család egyik barátja létrehozott egy jótékonysági alapot, hogy összegyűjtsenek 75 ezer dollárt. Ezt túl is szárnyalták, mert eddig 77 ezer dollár jött össze.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.