Németországban idén eddig mintegy 450 bankautomatát robbantottak fel, ami rekordnak számít az ilyen bűncselekmények történetében - írja vasárnapi számában a Die Welt című német napilap, egy belügyi jelentésre hivatkozva, melyet a tizenhat német szövetségi tartomány belügyminisztereinek pénteken Münchenben véget ért értekezletén ismertettek.
2020-ban 414, 2021-ben pedig 381 ATM-et robbantottak fel. A jelentés szerint Boris Pistorius alsó-szászországi belügyminiszter ötszáz, idén országszerte "megkísérelt, illetve és végrehajtott" támadásról számolt be. Bár a felrobbantott automaták száma tovább nő Németországban, a belügyminiszterek találkozójukon tartózkodtak kötelező intézkedések elrendelésétől, a bankok továbbra is saját hatáskörben dönthetnek a pénz védelméről.
A miniszteri értekezletre hivatkozó cikkében a Die Welt arról az aggasztónak vélt fejleményről is beszámol, hogy a legtöbb támadást az utóbbi időben szilárd robbanószerrel követik el, míg a bűnözők korábban gázkeveréket használtak. Oliver Huth, a Német Bűnügyi Nyomozók Szövetségének (BDK) észak-rajna-vesztfáliai regionális igazgatója a Die Weltnek elmondta, hogy ez rendkívül veszélyes már az emberekre is. "Gyalogosok is megsérültek már, fémdarabkák repültek gyerekszobákba, illetve több lakóház lakhatatlanná is vált" - mondta.
A szövetségi belügyminisztérium szerint a jelenlegi németországi tendencia hollandiai bűnözők számlájára írható. Hollandiában már meghozták a megfelelő intézkedéseket a hasonló robbantások ellen. A Német Szövetségi Rendőrség (BKA) által 2020-ban és 2021-ben jegyzékbe vett gyanúsítottak megközelítőleg kétharmada Hollandiából érkezett.
Október végén az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) számolt be arról, hogy "drámai mértékben" megnőtt a bankautomaták kifosztásának száma Európában, a robbantásos módszer vált az eszközök felnyitásának és kirablásának "divatos módjává".
Claire Georges, az Europol szóvivője a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta: az uniós szervezet a nemzeti bűnüldöző szervek együttműködésének segítségével a bankjegykiadó automaták robbantással történő kirablásának növekvő tendenciáját állapította meg számos európai országban, köztük főként Németországban, Dél-Európa több országában és a balti államokban. A pénzautomaták robbantásos kifosztását nemzetközi szinten működő, erre szakosodott bűnszervezetek követik el.
Annyi bankautomatát robbantottak fel idén Németországban, hogy az már rekord
Már szilárd robbanóanyagokkal operálnak a bűnözők, akiknek többsége valószínűsíthetően holland állampolgár.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.