Kiütötte a félvezetőhiány a magyar ipart

A járműipar 30, az elektronikai, optikai termékek gyártása 10,7 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, ez pedig csak azt jelenthette, hogy a teljes magyar ipar teljesítménye csökkent.

  • Sztojcsev Iván

A nyers adat szerint 3,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal gyengébb volt a magyar ipar teljesítménye idén októberben, mint egy évvel korábban – erősítette meg a Központi Statisztikai Hivatal az egy hete kiadott első becslést. Most már azt is közzétették a statisztikusok, hogyan állt össze ez a gyenge adat.

A visszaesés oka az, hogy a globális félvezetőhiány egyszerre küldte padlóra a járműipart és az elektronikai termékek gyártását.

Ez együttvéve a teljes magyar feldolgozóipar több mint egyharmadát jelenti (22, illetve 12 százalékát), ha mindkettőben jelentős a visszaesés, azt akkor is alig lehetne ellensúlyozni, ha minden más jól teljesítene. Márpedig nem kis mínuszokról van szó: a járműgyártás 30 százalékkal maradt el a 2020. októberitől, a számítógépek, elektronikai, optikai termékek gyártása 10,7 százalékkal esett vissza, ezen belül az elektronikai alkatrészekből 28 százalékkal készült kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

Az élelmiszeripar mentette a menthetőt, ott 10 százalékos növekedést mértek. A gumi- és műanyaggyártás 8,7, a fémfeldolgozás 18, a villamos berendezés gyártása 19,3 százalékkal nőtt, a gyógyszergyártás 9,2 százalékkal visszaesett.

KSH

A mostani adat azért is fontos, mert 2020-ban az ipar októberre lett túl a válságon, így mostantól amikor az egy évvel korábbihoz hasonlítjuk a teljesítményt, már nem egy olyan hónap a viszonyítási pont, amikor épp a történelme egyik legmélyebb gödréből kapaszkodott ki az ipar. 2021 első tíz hónapjában összesítve 10,8 százalékkal volt nagyobb a termelés, mint 2020 januárja és októbere között, de tavaly október óta minimális kilengésekkel gyakorlatilag stagnál az ipar teljesítménye.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.