Akár két újabb rádió is indulhat Budapesten

A 98,6 MHz-en és a 101,6 MHz-en szólalhat meg új adás, ha sikeresek lesznek a pályázatok.

  • MTI

Újabb fővárosi rádiós frekvenciapályázat tervezetét tette közzé honlapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, a budapesti 98,6 MHz-es hullámsávról van szó.

A médiatanács márciusban kérte fel az NMHH Hivatalát két budapesti telephelyű rádiós műsorszolgáltatási lehetőség pályázatának kidolgozására. A másik frekvenciára, a Budapest 101,6 MHz-re vonatkozó pályázati felhívás tervezetét május elején tette közzé a hatóság.

Közölték azt is, hogy több médiaszolgáltatóra szabott ki bírságot a médiatanács.

A Story5-öt, a 4-es csatornát és a Galaxy TV-t üzemeltető médiaszolgáltatójára kirótt 615 ezer forintos szankció oka, hogy a társaság az idei első negyedévben negyvenegyszer tett közzé a környező műsorszámokhoz képest hangosabb reklámblokkot.

A Civil Rádió figyelmen kívül hagyta, hogy társadalmi célú reklámokat csak megfelelő főcímmel jelentethet meg, illetve alulteljesítette a szöveg, a magyar zenei művek, az ismételt műsorszámok, a közszolgálati műsorszámok arányaira tett vállalásait, ezért 110 ezer forintot kell fizetnie.

A TV2-t 700 ezer, a Balaton Televízió szolgáltatóját 35 ezer forint bírság megfizetésére kötelezi a Médiatanács burkolt reklám miatt. A debreceni központú TVD1+ szolgáltatója január 2-án kétszer szintén törvénysértő, burkolt reklámmal élt, amikor klipjeibe ágyazottan, promóciós sávja mellett reklámsávot is alkalmazott műsorsugárzás közben.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.