Mire mentek el a tízmilliók? Robbanhat a mutyibomba a kamara elnökségi ülésén

Nagy botrány érik a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál: egy belső vizsgálat gyanús kifizetésekre, indokolatlanul drága utazásokra és a vezetők cégeinek helyzetbe hozására deríthetett fényt.

  • hvg.hu

Több tízmillió forint értékben talált gyanús kifizetéseket a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) belső vizsgálata. A lapunk birtokába került vezetői összefoglaló drága külföldi utakról, összeférhetetlenségekről, illetve gyanús beszállítói szerződésekről is beszámol.

A BKIK megbízott főtitkára, Szentesi Lászlóné ebben arról írt: a vizsgált, 2014-2015-ös időszakban a kiadásokat nem a gazdasági racionalitás jellemezte,

ennélfogva felvetődik az a kérdés, hogy az érintett személyek utazásai, illetve ülésezései egyáltalán a BKIK érdekében merültek-e fel.

A kamara két év alatt közel 80 millió forintot számolt el külföldi kiküldetésekre – áll a jelentésben. Három embert nevesítenek: a mostani elnök, Kiss Zoltán, valamint Szathmáry-Jahl Angéla és Kiss Ervin a leginkább érintett tisztségviselők az összegzés szerint. De nem csak a külföldi utak kerülhettek sokba: a BKIK egyes testületei sok esetben négycsillagos szállodákban üléseztek, igencsak drágán – olvasható az anyagban.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara irodaháza (jobbra) a főváros I. kerületében, a Krisztina körút 99-ben.
MTVA / Jászai Csaba

A másik nagy problémaként a jelentés az összefonódásokat említi. Ha igazak a vádak, az azt jelenti, hogy a kamara több vezetője saját cégének juttatott nagy értékű megbízásokat. A kamara húsz legnagyobb beszállítójával folytatott 2,6 milliárdos forgalmából a jelentés szerint csak 8 százalékot tesz ki a független vállalkozók forgalma, a kamara tisztségviselőihez valahogyan kapcsolódó cégeké viszont 30 százalékot. Az összegzés szerint a tisztségviselők érdekeltségei összesen 795 millió forint megbízást kaptak a szervezettől. A kamara húsz legfontosabb beszállító cége közül négyben a BKIK valamelyik tisztségviselője a tulajdonos – áll az összefoglalóban.

A kamaránál ma tartanak elnökségi ülést. Nagy Elek, a BKIK Stratégiai Testületének elnöke arról írt a küldötteknek egy levélben: szerinte

a BKIK az utolsó órában van, a kamara teljes megújítása, ideértve a vezetőséget is, elkerülhetetlen.

Mint írta, a BKIK és az általa létrehozott nonprofit társaságok tevékenységében sok az átfedés, sok esetben ezeken a cégeken keresztül ellenőrizetlenül áramolhatott ki a pénz. Szerinte ráadásul a BKIK beszállítóktól kért ajánlatkérései sokszor csak formálisak voltak, mindig ugyanattól a szállítói körtől kértek ajánlatot, ráadásul a szolgáltatásokat jellemzően túlárazták.

Ezért szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat kért, valamint konkrét felelősségre vonásokat kezdeményezne – ezen a ponton nem említette egyelőre, hogy pontosan kikre gondol.

De azzal is vádolják a BKIK-t, hogy a gazdálkodása, a számviteli és a könyvelési rendszere áttekinthetetlen. A jelentés arra jutott, hogy a kamara beszámolója a vizsgált években nem volt valós.

A jelentésben a megbízott főtitkár arról írt: a 2015-ös beszámoló elkészítésekor találtak sok számviteli hiányosságot, ezért az akkori könyvvizsgáló csak korlátozó záradékkal tudta csak elfogadásra ajánlani azt.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.