Hétfőre virradóra lövést adtak le Bachar Najari, a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonosának budapesti irodájánál - írta a Dunántúli Napló.A lap hozzátette, a szír-svájci üzletember felesége, a Zsolnay zrt. igazgatóságának elnöke szerint az esetnek köze van ahhoz, hogy ők már vasárnap bejelentették: kedden nemzetközi sajtótájékoztatóra készülnek, és ott komoly bejelentéseket is kívánnak tenni a Zsolnay-gyár körül kialakult helyzetről. Ezért az esetet "figyelmeztetésnek tekintik" - írta a beszámoló.A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) este közölte, a helyszíni adatgyűjtés és a szemle alapján nem merült fel a gyanúja annak, hogy az üvegen látható sérülés lövéstől származik. A rendelkezésre álló adatok alapján azt feltételezik, hogy az "ablaküveg egy kintről nekidobott tárgy következtében repedt meg és pókhálósodott be".A rendőrök adatgyűjtést végeztek és helyszíni szemlét tartottak, tanúkat hallgattak meg. A történtek tisztázása érdekében a VII. kerületi rendőrkapitányság rongálás miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen - írta a BRFK.A NAV nyomozói április 26-án reggel szállták meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pécsi székhelyét. Kuperczkó Adrienn, a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense aznap az MTI-vel közölte, hogy költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indítottak büntetőeljárást, további tájékoztatást azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott.
Nyomoznak a Zsolnay-tulajdonos pesti irodájánál történtek miatt
Rongálás miatt indított eljárást a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonosának budapesti irodájánál történtek ügyében a rendőrség.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.