A skandináv ország első élelmiszer-felesleget áruló szupermarkete nemcsak az alacsony bevételű vásárlókat célozza meg, hanem „azokat is, akik aggódnak az országban keletkező élelmiszer-felesleg mennyisége miatt” - mondta a bolt hét eleji nyitásakor Per Bjerre, a projekt vezetője. A bolt olyan termékeket árul, amelyek lejárati idejük, illetve megrongálódott csomagolásuk miatt egyébként a kukában végeznék. „Nevetséges, amikor az élelmiszert kidobják, vagy kárba vész – nyilatkozta a WeFood néven futó üzlet megnyitón Eva Kjer dán élelmiszerügyi miniszter, aki hozzátette, hogy rosszat tesz a környezetnek is, ráadásul ablakon kidobott pénz – írja az Élelmiszer Online. Az egységet önkéntesek működtetik, a profitot pedig a tervek szerint az elmaradott országok lakosságának megsegítésére költik majd.
A lejárt élelmiszeren is túladnak egy koppenhágai üzletben
Sérült csomagolású, vagy akár lejárat szavatosságú élelmiszereket is lehet kapni kedvező áron egy dán szupermarketben, ahol az ételpazarlás ellen próbálnak így fellépni.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.