Az EU csalás elleni hivatalával vizsgáltatná L. Simon ügyét a PM

A Párbeszéd Magyarországért az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul azt kérve: vizsgálják ki az L. Simon László államtitkár családi vállalkozásainak adott állami támogatások ügyét.

  • MTI

Aa párt társelnöke, Szabó Tímea a Blikk cikke alapján arról beszélt, hogy a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárának családi érdekeltségei 2014-ben nyolcvan millió forint állami támogatáshoz jutottak. 

Ha területalapú támogatásról van szó, akkor az államtitkár hektáronként jutott egymillió forinthoz, ami a nyolc-tízszerese annak, amit általában a gazdálkodóknak adnak - tette hozzá. Kiemelte, hogy az államtitkárról már az is kiderült, hogy 2011-ben az általa létrehozott alapítvány két nulla pontos értékelést és elutasítást követően mégis 267 millió forint állami támogatást kapott, feleségéről pedig az derült ki, hogy "offshore cégeket üzemeltet".

A független képviselő leszögezte, L. Simon László semmilyen támogatást nem kaphatna az államtól, és "nagyon téved", amikor azt mondja, hogy nincs a nevén semmi, ezért nem összeférhetetlen az állami támogatás. Szerinte ez a támogatás sérti a magyar összeférhetetlenségi szabályokat és az uniós jogszabályokkal is ellentétes.

Szabó Tímea felszólította L. Simon Lászlót, hogy távozzon a közéletből, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert pedig arra kérte, hogy azonnal vizsgálja felül az elmúlt években kiosztott állami támogatásokat.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.