A volt Baumax-dolgozók közül minden határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező érintett megkapja végkielégítését, és a 30 napos felmondási idő alatt még akkor is kap munkabért, ha nem lesz már munka az üzletekben – közölte Sáling József, a KASZ elnöke. Hozzátette, a Baumax szintén kifizeti a ki nem adott szabadságokat, valamint a munkában töltött idő végéig 60 ezer forintos prémiumot ad minden üzletben dolgozó számára, tekintettel a végkiárusítások során megnövekedett forgalomra. Ezen felül a vállalat kitolta azon női alkalmazottak munkaviszonyát, akiknek a felmondástól számítva már csak mintegy 6 hónap volt a 40 éves munkaviszony betöltéséig, a nyugdíjba vonulásig.Az alkalmazottak továbbá szabadon választhattak, hogy felmondással, vagy közös megegyezés által szüntetik meg munkaviszonyukat. Utóbbi esetben sem éri semmilyen kár a dolgozókat, megkapják az őket illető járulékokat, a felmondási időre jutó keresetet, a végkielégítést, a szabadságmegváltást.A Baumax barkácsáruházlánc január végén jelentette be, hogy kivonul Magyarországról, a 14 áruházat sorban bezárják.A Baumax AG kommunikációs munkatársa ma közölte, hogy már mind a 14 üzletét bezárta Magyarországon, és a szakszervezettel folytatott tárgyalásoknak megfelelően a vállalat elsősorban eleget tesz a törvényi követelményeknek, valamint bizonyos esetekben speciális támogatást és lehetőségeket nyújt. A Magyarországról kivonuló Baumax áruházait az MMXH Kft., magyarországi Möbelix és Mömax áruházak tulajdonosa, az ausztriai XXXLutz leányvállalata veszi át.A Möbelix ügyvezető igazgatója – aki egyébként a Baumax egykori ügyvezető igazgatója – korábban már jelezte, hogy szeretné alkalmazni a volt Baumax-dolgozók egy részét, azonban ez nagymértékben attól is függ, hogy hol és milyen ütemben sikerül átalakítani a korábbi barkács- és építési áruházakat.
Gavallér volt elbocsátott dolgozóival a Baumax a kivonulás után
Sikeres volt a Baumax és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) közötti együttműködés, biztosítottak a kifizetések és az egykori dolgozók csaknem 20 százaléka már elhelyezkedett más területen – közölte a vállalat és a szervezet.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.