Kirúgták a játékcézárt, még Barbie-ból is kevesebb fogyott

Leváltották hétfőn az amerikai Mattel játékgyártó elnök-vezérigazgatóját, mert a vállalatnak ismét nem sikerült javítani pénzügyi teljesítményén. Bryan Stockton helyét ideiglenesen az igazgatósági tanács egy másik tagja, Christopher Sinclair veszi át.

  • MTI

A legjobban a Barbie babák gyártásról ismert cég eladásai 2014-ben végig csökkentek, mert termékei veszítettek népszerűségükből.

A Barbie babák piaci részesedése a játékbabák körében még 25 százalék fölött volt 2009-ben, de már 2013 végére 19,6 százalékra esett.

A gyenge eladási statisztikák ellenére a piaci elemzőket meglepte a hirtelen vezetőváltás. A döntő indok valószínűleg az lehetett, hogy az elmúlt két karácsonyi szezonban is rosszabbul teljesített a Mattel, mint ahogy a befektetők várták.

A játékgyártó gondjai a vezetőcserével még nem oldódtak meg. A vállalat előzetes becslése szerint 2014 utolsó negyedévében 6 százalékos éves csökkenés után csak 2 milliárd dollár bevételük volt, és nyereségük is visszaesett.

A Mattel-részvények árfolyama hétfő estére 4,03 százalékkal 26,91 dollárra csökkent New Yorkban.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.