Nem volt bűncselekmény az Emfesz egydolláros eladása

A Kúria szerint nem volt bűncselekmény az egykor 200 milliárdos forgalmú Emfesz 1 dollárért történt eladása, ezért felmentette a sikkasztás vádja alól Góczi Istvánt, a cég korábbi ügyvezető igazgatóját – közölte az Index.

  • hvg.hu

Nem volt sikkasztás a milliárdos gázcég 1 dolláros eladása – írta az Index. A portál felidézte, hogy a Kúria felülvizsgálati eljárása az egykori tulajdonos, a Mabofi Holding pótmagánvádja alapján indult, miután a korábbi eljárásokban is hasonló döntések születtek.

Góczi István 2009 tavaszán adta el az Emfeszt az ukrán tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül egyetlen dollárért egy Svájcban bejegyzett kis cégnek, amelyet egy másik emfeszes, Góczi helyettese vezetett. Gócziék akkor az ország gázellátásának biztonsági érdekeivel indokolták a manővert, a cég azonban hamarosan tönkrement – írta a beszámoló.

A Kúria elfogadta a korábbi érvelést, amely szakértői véleményekre alapozva azt állította, hogy az Emfesz – jóllehet milliárdok voltak a számláján – „negatív piaci értékkel bírt”, ezért nem is lehetett ellopni. Az Emfesz eltulajdonítása ügyében folytatott nyomozást a NNI két év után bűncselekmény hiányában szüntette meg, mivel nem volt bizonyított minden kétséget kizáróan, hogy a cég értékkel bírt – írta az Index.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.