Főként tücsköket tenyésztenek azon a farmon, amely idén áprilisban nyílt meg Ohióban. A tulajdonosok abban hisznek, hogy 2 milliárd rovarevő ember nem tévedhet. Az ízeltlábúak – főként a tücskök – ugyanis nagyon népszerű eledelt jelentenek Ázsiában és Afrikában. Az USA-ban is sorra nyílnak azok az éttermek, kifőzdék, amelyek rovarból készült ételeket kínálnak. Kevin Bachhuber tulajdonos szerint a tücsök proteinben gazdag, egészséges és környezetkímélő állat. "Olyan az íze, mint a ráknak vagy a halnak. Ráadásul kifejezetten élvezik a nagyüzemi állattartás zsúfolt, koszos körülményeit, és szívesen megeszik a civilizáció hulladékát" – mondta. A farmjuk látja el például azt a híres bostoni rovarcsipsz-manufaktúrát, amelyet három egyetemista alapított közösségi finanszírozás segítségével. Ők hetvenezer dollárt, azaz körülbelül 15 millió forintot gyűjtöttek össze az ötletükkel. (Guardian)
Jön a rántott tücsök, sült hernyó, dinsztelt szöcske
Az USA-ban sorra nyílnak a rovarfarmok, amelyek a rovaréttermeket látják el rovaralapanyaggal.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.