Az egyebek között a TIME, a People, a Money és az Entertainment Weekly magazint kiadó cég 1,3 milliárd dolláros adóssággal vág neki az önállóságnak. A vállalat, amely jelenleg a nyomtatott sajtótól egyre inkább elforduló amerikai médiapiacon 90 magazinnal és 45 weboldallal rendelkezik, Joseph Ripp vezérigazgató irányítása alatt próbál meg alkalmazkodni a kihívásokhoz. A 62 éves Ripp, aki korábban egyszerre töltötte be a Time Warner és a Time Inc. Pénzügyi igazgatói posztját, előtte pedig az AOL alelnöke volt, szeptember óta irányítja a céget.A Time Inc., amely 2006-ban még 1 milliárd dollárnyi bevételt termelt, ma már "csak" 370 milliós profitra képes, ami távolról sem elégíti ki a részvényeseket. A cég jövedelmezősége az elmúlt 24 negyedévből 22-ben csökkent. Öt éve hanyatlóban vannak a legnagyobb bevételi forrás, a celebvilág híreit tálaló People eladásaival is. A magazin idén a korábban tervezettnél várhatóan 25 millió dollárral kevesebbet hoz majd a kiadónak.A később az egész amerikai sajtóra hatalmas hatást gyakoroló Time Inc. magazinbirodalmat 1922-ben alapította Henry L. Luce. A számos kiadvány által utánzott TIME a hét eseményeit elemezte közérthetően, a cég által 1936-ban felvásárolt Life, amely képekben próbálta meg elmesélni a valóságot, a televíziózás előtti Amerika meghatározó kiadványa volt, a Fortune a gazdaság és az üzleti világ, a Sport Illustrated pedig a sport kulisszatitkaival foglalkozott.Ez a társaság indította útjára a tavaly 1,8 milliárd dolláros profitot termelő HBO-t is, amely azonban az összes igazán nyereséges vállalkozással egyetemben - beleértve a CNN Money-t - a Time Warnernál maradt.
Önálló cégként folytatja a Time magazin kiadója
A Time Warnerből kiválva hétfőtől önállóan próbálkozik a túléléssel és az átalakulással az Egyesült Államok legnagyobb magazinkiadója, a Time Incorporated - közölte a The New York Times hétfőn.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.