Fekete lyuk felé zuhan a Nintendo

Nőtt a Nintendo japán játékgyártó működési vesztesége a márciusban lezárult pénzügyi évben. A Nintendo éves működési vesztesége 46,43 milliárd japán jen volt, 27,5 százalékkal több a korábbi 36,41 milliárd jenes éves veszteségnél.

  • MTI

A nettó veszteség a 2013-2014-es pénzügyi évben 23,2 milliárd jen volt, a 2012-2013-as pénzügyi évben még 7 milliárd jen nettó nyereséget sikerült elérni. Márciusra az éves bevételi szint 10 százalékot esett, a bevétel összege 571 milliárd jen volt.

A Nintendónál leginkább a Wii U játékkonzol rossz értékesítési mutatója miatt nőtt a veszteség. A játékgyártó a vártnál kevesebbet tudott eladni a konzolból. 2013-ban még 9 millió darab eladott konzolra számítottak a pénzügyi évben, 2014 elején ezt 2,8 millió darabra módosították, de a tényleges eladási adat ennél is kisebb lett, 2,72 millió darab.

Nintendo

Egyes elemzők szerint a cégnek ideje lenne üzleti stratégiát váltania, és az elsősorban játékra tervezett konzolok mellett okostelefonokra és táblagépekre is kellene kiadnia programokat. Eddig a Nintendo nem adta jelét, hogy ilyen váltásra készülne. A most kezdődő pénzügyi évben a Nintendo 20 milliárd jenes nettó profitot, 40 milliárd jenes működési profitot és 590 milliárd jen bevételt remél.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.