Berobban a szomszédba az Amazon

Öt központot tervez idén nyitni Csehországban és Lengyelország az Amazon.com – a kiskereskedelem területén ugyanakkor helyi oldalak még nem indulnak. A cégnél azt remélik, hogy ezekben az országokban az Amazon.com-nál nem alakulnak szakszervezetek, mivel azok lelassíthatnák az innovációt és a változást az üzletben. Németországban ugyanis a karácsonyi szezonban a cég ottani munkavállalóinak 15 százaléka beszüntette a munkát magasabb béreket és kollektív jogokat követelve. A lengyel szakszervezetisek nem ijedtek meg.

  • hvg.hu

Öt központot tervez idén nyitni Csehországban és Lengyelország az Amazon.com-nál – írja a Financial Times feltörekvő piacokkal foglalkozó blogja, a Beyondbrics. A jelentések szerint az Amazon.com 2014 második felében két raktárat nyit majd Csehországban és szintén kettőt Lengyelországban, jövőre pedig még egy raktár nyílhat a lengyeleknél. Az Amazon.com összességében 10 ezer főt foglalkoztatna Közép-Európában, amelyhez további 15 ezer ideiglenes munkaerőt vennének fel a csúcsidőszakokban. Az Amazon.com szerint az infrastruktúra javulása ezekben az országokban döntő szerepet játszott abban, hogy a beruházások mellett döntöttek. A kiskereskedelem területén egyelőre nincs jelen a cég ezekben az államokban, később ezt azonban tervezik, így a raktárak a nyugati piacokat szolgálják majd ki. A cég logisztikai vezetője a lapnak elmondta, hogy több közép-európai ország is a "radarmezőben" van az Amazon.com számára. Korábban felröppent, hogy az Amazon.com 2013-ban belépne a magyar piacra, ám ez nem történt meg.

A cégnél emellett azt remélik, hogy az említett országokban az Amazon.com-nál nem alakulnak szakszervezetek, mivel azok lelassíthatnák az innovációt és a változást az üzletben. Németországban ugyanis a karácsonyi szezonban a cég ottani munkavállalóinak 15 százaléka beszüntette a munkát magasabb béreket és kollektív jogokat követelve. A német munkavállalók munkabeszüntetése miatt az Amazon.com egyre inkább Közép-Európába helyezi át tevékenységét, ahol olcsóbb a munkaerő, illetve a munkavállalók kevésbé tömörülnek szakszervezetekbe, mint a nyugat-európai országokban. Lengyel szakszervezeti vezetők ugyanakkor kijelentették, hogy az Amazon.com nem ijeszti el őket, ha dolgozók szervezetbe akarnak tömörülni, akkor ők ott lesznek, hogy segítsenek.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.