Több változás is érinti a Vatera-felhasználókat, például a "zárt aukció" kiemelés 2013. augusztus 21. 10 óra után már nem vehető igénybe újonnan feltöltött aukcióknál, illetve nem adható hozzá már futó aukciókhoz. A lejárt, és automatikusan vagy manuálisan újraindított aukciók már kiemelés nélkül indulnak újra.
Az "ajándék ikon" kiemelés már nem vehető majd igénybe újonnan feltöltött aukcióknál, és nem adható hozzá futó aukciókhoz. A lejárt, és automatikusan vagy manuálisan újraindított aukciók már az ajándék ikon nélkül indulnak újra. Az "én ajánlatom" kiemelés sem lesz már igénybe vehető újonnan feltöltött aukcióknál, és a "második lehetőség" opció is csak az említett dátumig elérhető. Nem igényelhető új Vaterabolt előfizetés 2013. augusztus 5-től, a már létező előfizetések pedig az aktuális számlázási ciklus végéig maradnak érvényben, ezt követően az előfizetés nem újítható meg, az érintett Vaterabolt pedig megszűnik. A fenti változások a díjköteles szolgáltatások díjait nem érintik. A díjköteles szolgáltatások a megszüntetésig a díjtáblázatban foglalt árakon érhetők el – olvasható a Vatera közleményében.
Így változik meg a Vatera
A Vatera aukciós portál által kiadott közlemény szerint augusztus 21-én rendszerszintű változtatások lépnek életbe a weboldalon.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.