A Praktiker AG árbevétele 570,1 millió euró volt a januártól márciusig tartó időszakban, 10,4 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. A társaság működési vesztesége (EBITA) 91,7 millió euróra nőtt az előző évi 59,1 millió euróról. A nettó veszteség 63,8 százalékkal 117,9 millió euróra emelkedett.Armin Burger, a Praktiker vezérigazgatója a kedvezőtlen eredményeket elsősorban a havas és hideg időjárással magyarázta, ami megtörte az előző negyedévek fellendülését. Az árbevétel az év első két hónapjában megegyezett az előző évivel, de márciusban, az elhúzódó tél miatt az árbevétel csupán a 2012. márciusi szint 80 százalékát érte el - tájékoztatott a vállalat.A német értékesítés 9,9 százalékkal 457,7 millió euróra csökkent. Az átalakítás alatt álló luxemburgi és törökországi üzletágak értékesítése nélkül számolt, Németországon kívüli árbevétel 12,5 százalékkal 112,4 millió euróra csökkent.A Praktiker 414 üzletet tartott számon az első negyedév végén, kevesebbet az egy évvel korábbi 427-nél. A magyarországi üzletek száma ugyanezen időszakban 19-ről 21-re nőtt.
Csökkent a Praktiker bevétele
Csökkent az első negyedévben a Praktiker barkácsáruházlánc árbevétele, az erre az időszakra szezonálisan jellemző működési vesztesége pedig nőtt - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.