Tóth Csaba, az MSZP kkv-kabinetvezetője, országgyűlési képviselő szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Fidesz közölte: 10 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a hazai induló kis- és középvállalkozások, ráadásul a hátrányos helyzetű kistérségekben induló beruházások esetében a támogatás összege is magasabb. Tóth Csaba szerint ugyanakkor a mikro-, kis- és közepes vállalkozások versenyképességét 2010 óta jelentősen rontották az áthárított válságadók, a növekvő adminisztrációs terhek és újabban a brutális tranzakciós illeték.A kormányzati ciklus eddigi mérlege, hogy az ország a lehetősége alatt teljesített, ennek fő oka pedig a kiérleletlen és az összefüggéseket figyelmen kívül hagyó gazdaságpolitika, amelynek árát mindannyian fizetjük, a kkv-szektor az átlagnál is jobban - fogalmaz.Csaknem három évvel a második Orbán-kormány megalakulása után a helyzet a kkv-k szempontjából egyáltalán nem szívderítő: növekvő terhek, finanszírozási gondok, szűkülő piac, bizonytalan környezet. Többletterheket hoztak és a piacot sem bővítették a 2010 második felétől és a 2011 januárjától hatályos szabályozóváltozások. A kkv-knak semmilyen könnyebbséget nem jelentett a 10 százalékos kedvezményes társaságiadó-kulcs kiterjesztése - ismerteti Tóth Csaba.A szocialista politikus arra is kitér, hogy nagy meglepetést váltott ki az érintettek körében, hogy a múlt héten felfüggesztették a mikrovállalkozások egyik legsikeresebb forrásteremtő megoldását, a kombinált mikrohitelt. Nagy probléma, hogy - más programokhoz hasonlóan - a kombinált mikrohitel esetében sincs még "se híre, se hamva a 2013-as kiírásnak". Februártól komoly gondokat okoz, hogy ismét nem sikerült megteremteni a folytonosságot a programok között - a késlekedés pedig tovább csökkenti a reményt, hogy csaknem teljes mértékben sikerül felszívni a költségvetési ciklusban az EU által hazánknak megítélt fejlesztési forrásokat - írja Tóth Csaba.
MSZP: "a Fidesz felszámolja az egész kkv-szektort"
Az MSZP szerint a Fidesz csak szavakban támogatja a vállalkozásokat, de hibás gazdaságpolitikájával lassan felszámolja az egész kkv-szektort.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.