A kisadózók tételes adója komoly segítség lesz a hazai mikrovállalkozásoknak, de lényeges könnyebbséget nyújt az egészen kicsi, önfoglalkoztató vállalkozások számára is - fogalmaz közleményében a szaktárca.Az NGM szerint a kisvállalati adó teljesen új szemléletet honosít meg a hazai adózásban. Az új adónem nyújtotta előnyök kiszámíthatósága érdekében a tárca tavaly adókalkulátort tett közzé, amelyet a bejelentkezésre nyitva álló határidőig mintegy 25 ezren használtak, és pozitív eredmény, hogy az érdeklődők nagy része a váltás mellett döntött.A kisvállalati adó a tárca becslései szerint több százezer vállalkozásnak nyújt kedvezőbb adózási feltételeket. Ezen belül a legnagyobb nyertesek az 5-25 fős vállalkozások, ezek száma 40-50 ezer. A csoport foglalkoztatásban betöltött súlya számottevő, így az átlépők létszámát figyelembe véve az új adónem számos munkavállaló foglalkoztatását segítheti elő - közölte az NGM.A kiva a tőke- és a munkajövedelmek egységes adóztatásának megteremtésével jelentős elmozdulást jelent egy foglalkoztatás-barát adórendszer irányába, valamint a korábbiaknál jobban célzott, egyszerűbb keretrendszert alakít ki a dinamikus növekedésre képes kisvállalatok versenyképességének javítása érdekében - hangsúlyozza közleményében a tárca.A kata az év bármely hónapjában választható, így az NGM szerint a mikrovállalkozások közül várhatóan év közben is sokan döntenek majd az átjelentkezésről. A kivával kapcsolatban pedig a tárca bízik abban, hogy miután az alkalmazás során a könyvelői szakma is jobban megismeri ezt az adózási szemléletet, a későbbiekben lényegesen bővül majd az új adónemet választók száma.A kata havi összege - 6 millió forint bevételig - független a bevétel nagyságától, a bejelentett főállású kisadózó után 50 ezer forint, főállásúnak nem minősülő kisadózó után pedig havi 25 ezer forint. Az új adónem kiváltja a kisadózó társasági adóját, személyi jövedelemadóját, járulékait és a szociális hozzájárulási adóját, a szakképzési hozzájárulást, ugyanakkor a kisadózó esetleges munkavállalója után fizetendő terheket nem.A kivát azok a legfeljebb 25 főt alkalmazó vállalkozások választhatják, amelyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az 500 millió forintot. Az adó mértéke a törvény által meghatározott adóalap 16 százaléka, amelynek teljesítésével az adóalany mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.
NGM: eddig hatvanezren kisadóznának
A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) mintegy 51 ezren, a kisvállalati adót (kiva) pedig csaknem 10 ezren választották az eddig feldolgozott adatok szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.