A baranya megyei helyi, helyközi és távolsági szolgáltatást végző vállalat a minap fejezte be történetének legnagyobb beruházását.A társaság vezérigazgatója, Bebics János, a beruházás zárását követően tartott sajtótájékoztatón elmondta, a projekt keretében a cég mind a 310 helyközi közlekedésben részt vevő autóbuszán külső és belső elektronikus utastájékoztató táblákat és fedélzeti jegykiadókat helyezett el. Emellett a pécsi autóbusz-állomás várójában vizuális és audiovizuális tájékoztató rendszert telepítettek, valamint az állomás valamennyi indítóállásában hangosítással is ellátott elektronikus táblák fogadják az utasokat. Az autóbuszokon elől és oldalt mutatja elektronikus tábla honnan hova közlekedik a jármű, míg az utastér folyosóján egy külön tábla jelzi a következő megállót. Az utasok automata jegykiadó automatákon vásárolhatják meg jegyüket. E készülékek az idén elinduló új chipkártyás rendszer kezelésére is alkalmasak lesznek. Az eszközök GSM és GPS alapon működnek, ami azt jelenti, hogy a buszvezetők folyamatos tájékoztatást kapnak a menetrend betartásáról, ami pontosabb buszközlekedést tesz lehetővé.Bebics János, aki egyben a két másik dél-dunántúli volántársaság vezérigazgatója is, elmondta, az év során a pécsi után a mohácsi, szigetvári, siklósi állomásokon is bevezetik a hangos utastájékoztatási rendszert, emellett a Gemenc Volán és a Kapos Volán járatain is hasonló, uniós finanszírozású fejlesztést terveznek. A tavaly 870 munkavállalót foglalkoztató Pannon Volán Zrt. árbevétele meghaladta a 6 milliárd forintot. A társaság autóbuszai évente megközelítőleg 20 millió kilométert tesznek meg, az utasok száma eléri a 30 milliót. Az állami tulajdonú személyszállítási cég pécsi telephelyén kívül Komlón, Mohácson, Szigetváron és Siklóson is rendelkezik forgalmi bázissal; a négy baranyai városban az önkormányzatokkal kötött szerződés alapján a helyi közösségi közlekedés gazdája is.
Felújítja a buszait a Pannon Volán
Mintegy 80 százalékos uniós támogatással, közel 829 millió forintos összköltséggel alakította ki a komplex elektronikus jegy- és bérletrendszert, az ehhez tartozó infrastruktúrát és az új utastájékoztatási rendszert a Pannon Volán Zrt. – jelentették be a társaság vezetői kedden sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.