A Focus című hetilap azt írta, hogy a Gruner+Jahr (G+J) hamburgi lapkiadó vállalat felügyelő bizottsága a soron következő, szerdai ülésén arról határoz majd, hogy megszüntetik az FTD-t és a céghez tartozó négy gazdasági kiadvány közül két másikat is, a Börse Online hírportált és az Impulse című magazint. A gazdasági lapok részlegén így csak a Capital című, havonta megjelenő magazin marad meg, és a részlegen jelenleg foglalkoztatott 350 ember közül 330-nak felmondanak. A G+J szóvivője a Focus beszámolójára reagálva közölte, hogy egyelőre a nehéz piaci helyzet kezelésének lehetőségeit mérlegelik, és semmilyen döntést nem hoztak a vállalat gazdasági témájú kiadványait illetően. Ugyanakkor a Der Spiegel című hetilap is arról írt vasárnapi számában, hogy az FTD nyomtatott kiadása a végóráit éli, és a kiadónál az online változat kilátásait is kétkedően ítélik meg.A Hamburger Abendblatt című lap viszont arról írt, hogy az FTD-t várhatóan nem megszüntetik, hanem átalakítják, a hétközben megjelenő számok vékonyabbak lesznek, a pénteken megjelenő hétvégi szám viszont az eddiginél több oldalból áll majd. A második lépésben a lap bizonyos napokon csak online kiadásban jelenik meg, és 3-5 éven belül teljesen eltűnik a nyomtatott változat. A brit Financial Times-hoz hasonlóan lazacszínű papírra nyomtatott FTD-t 2000-ben alapították. A nagyjából százezres példányszámú újság évek óta veszteséges, beszámolók szerint az idén 15 millió euró veszteséget okoz a tulajdonosnak. Az FTD lehet egy hónapon belül a német sajtó harmadik szereplője, amely elbukik. Kedden az 1945 óta működő Frankfurter Rundschau című baloldali napilap kiadója kért csődvédelmet, októberben pedig a ddp német hírügynökség és az amerikai AP német leányvállalatának 2010-es egyesüléséből létrejött dapd hírügynökség.
Veszélybe került a Financial Times Deutschland
Bizonytalan a Financial Times Deutschalnd (FTD) című német üzleti lap jövője, hétvégi német sajtóbeszámolók szerint a tulajdonos a lap megszüntetését tervezi.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.