Jendrolovics Pál Péter elmondta: a felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. 99 százalékos tulajdonában lévő Kapuvári Bacon Kft. halmozta fel azt a mintegy 25 millió forintos tartozást, amely miatt a lépést az áramszolgáltató megtette. Csakhogy egy fél napnál hosszabb kimaradás veszélyezteti a most is működő hűtőház üzembiztonságát; itt összesen 14 tonna, a környezetre és a lakosságra is veszélyes ammónia kering a rendszerekben.Hozzátette: a péntek délutáni lekapcsolás után három óra alatt sikerült a katasztrófavédelem megyei igazgatósága közreműködésével elintézni, hogy helyreállítsák a szolgáltatást. Így a hűtőház keringető rendszerei újraindultak, "minden környezetvédelmi veszélyhelyzet megszűnt, a rendszer szakmai felügyelete továbbra is biztosított".Megjegyezte, hogy a fizetésképtelenség miatt előállt helyzet rendezésére már napok óta folynak az egyeztető tárgyalások, ezért is "derült égből villámcsapásként jött a hír", hogy rapid módon megszűntették a szolgáltatást. Hétfőn összeül a témával kapcsolatban a városi védelmi bizottság, amelyet a polgármester vezet.A felszámolóbiztos elmondta, "a gyárkapun belül teljes a pénztelenség, az elfogadható munkafeltételek lassan megszűnnek", már a vagyonvédelmi és állagmegóvási feladatokra sincsen forrásuk. "Húsz éve dolgozom ezen a területen, ennyire szegényes körülményekkel és ilyen partner nélküli környezettel nagyvállalati felszámolásnál még nem találkoztam" - jegyezte meg Jendrolovics Pál Péter.
Kikapcsolhatják az áramot a Kapuvári Húsgyárban
A felhalmozott tartozás miatt heteken belül kikapcsolja az áramot a kapuvári húsgyárban a szolgáltató; a pénteki "főpróba" azonban közvetett veszélyhelyzetet teremtett - erősítette meg vasárnap a Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa az MTI értesülését.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.