A tekintélyes konzervatív brit lap, a The Daily Telegraph szerdán írt arról, hogy több európai ország, köztük Magyarország egyes minőségtanúsító intézetei készek hamis eredetigazolásokat kiállítani különböző, potenciálisan veszélyes orvosi termékekre, amelyek így forgalomba kerülhetnek az Európai Unióban.A riporterek kínai gyártók képviselőinek mondták magukat. Az általuk bemutatott veszélyes csípőprotézist egészségügyi szakemberek tervezték a lap által kezdett feltáró vizsgálat céljára. Az újság szerint a protézis egy olyan, Nagy-Britanniában már betiltott típushoz volt hasonló, amely a hatósági gyanú szerint mérgezéseket okozott beültetése után az érintett betegeknél. A riport megemlíti a TÜV magyarországi szervezetét, amely 50 ezer euróig terjedő árajánlatot adott a bemutatott csípőprotézis engedélyezési eljárására. A lap szerint az SGS nevű, egészségügyi termékek európai forgalmazásának jóváhagyási jogkörével felruházott cég képviselője pedig olyan eredetigazolási megoldást javasolt a brit lap munkatársainak, amelynek alapján a terméken szereplő jelzés magyar, illetve európai eredetre utalna, nem feltüntetve a kínai gyártót. Az SGS Hungária közölte: miután a termékről a szükséges információkat az ajánlatkérők - azaz a Daily Telegraph riporterei - több kérés ellenére sem adták meg, így ajánlat szakmai kidolgozására és átvizsgálásra nem került sor.Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint az SGS ortopédiai szakértői tisztában vannak a "fém a fémhez" csípőprotézisekkel kapcsolatban felmerült aggodalmakkal. A Daily Telegraph riportereivel folytatott beszélgetés bemutatta az SGS azon politikáját, amely szerint az SGS sosem végez tanácsadást orvosi eszközt gyártó cégeknek. Az szintén világosan megfogalmazódott, hogy választott tanúsítási eljárástól függetlenül minden esetben szükséges az orvosi eszközök terveinek, biztonságosságának és működési adatainak alapos vizsgálata megfelelő szakértők által, valamint a tervezést, illetve a gyártást végző telephelyek részletes auditálása hozzáértő auditorok által - hangsúlyozta a cég.Az SGS szerint szigorú belső eljárásai biztosítják, hogy csak indokolt esetben adjon ki tanúsítványt, beleértve az orvosi eszközöket is. Az SGS egy belső, de független szervezete kivizsgál minden bejelentést vagy állítást, mely ennek ellenkezőjére utal. A cég azt is közölte: az SGS üdvözli a Daily Telegraph megállapításait, amelyeket a kijelölt szervezetekkel (Notified Body) kapcsolatos vizsgálódásai alapján tett, mivel azt pozitív hozzájárulásnak érzi ahhoz a vitához, ami az orvosi eszközök uniós szabályozásával kapcsolatban folyik.2012. szeptember 26-án az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta ajánlásait az orvosi eszközök új szabályozásával kapcsolatban, amelyek kezelni fogják a vizsgálatban feltárt visszaélések többségét. Az SGS támogatja ezeket az ajánlásokat és több szinten is szorosan együttműködik az Európai Bizottsággal és más érdekelt felekkel annak érdekében, hogy az új szabályozás hatásos legyen, és védelmet nyújtson az Európai Unió állampolgárainak - tájékoztatott az SGS Hungária Kft.Az egészségügyi államtitkárság szombaton azt közölte az MTI megkeresésére, hogy a magyar hatóságoknál nem jeleztek problémát a korábban beültetett csípőprotézisekkel kapcsolatban.
Cáfolja a Daily Telegraph csípőprotézises cikkét az érintett magyar cég
Fel sem merült, hogy az SGS ajánlatot tegyen veszélyes implantátum tanúsítására - közölte az SGS Hungária Kft. az MTI megkeresésére, egy brit napilap tényfeltáró riportja kapcsán, amely szerint hamis eredetigazolások alapján kerülhettek forgalmoba mérgező csípőprotézisek is.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.