A kis boltok szenvednek a kereslet visszaesésétől

A hazai vásárlóerő gyengülése, jó esetben stagnálása a fogyasztást is visszafogta. A szakemberek 2013-ra sem várnak javulást. A reáljövedelmek zsugorodása, a kereslet visszaesése miatt elsősorban a kis boltok kerültek nehéz helyzetbe - írja a Népszava hétfői száma.

  • MTI

Karácsonyi roham idén is lrsz a boltokban, a nagy kérdés az, eléri-e a forgalom a tavalyi szintet, lesz-e az embereknek annyi pénze decemberben, mint tavaly – vélekedik Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, aki 2013-ban sem várja fogyasztás növekedését. Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője a lapnak elmondta: a válság kezdetétől látható az a folyamat, hogy főleg a vidéki, rosszabb elhelyezkedésű, kis alapterületű boltok kerülnek nehéz helyzetbe. A hipermarketek közönsége is apadt valamelyest, a kicsik, illetve a legnagyobbak között található szupermarketek forgalma ugyanakkor bővült.

A tőkehiánnyal küszködő "kicsiknek" a folyamatosan csökkenő forgalommal is szembesülniük kell. Ezeket a jelenségeket a CBA a saját partnereinél is tapasztalta. Tavaly a cég nagyjából 200, kis boltot üzemeltető franchise-partnere volt kénytelen lehúzni a rolót, míg a diszkontüzletek némileg növelni is tudták forgalmukat. A kis alapterületen árusító boltokat sújtja az is, hogy az egy négyzetméterre jutó fajlagos költségek magasabbak, mint nagy alapterületű társaiké.

A szakember szerint rövid távon nem várható változás. Úgy vélekedett, a kisebb boltoknak is támaszt adhat, ha csatlakoznak valamelyik hazai lánchoz, illetve ha jó "szimattal" szakosodnak valamilyen termékcsoportra, például pékárura vagy tejtermékekre.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.