Szólt arról is, hogy az idei Szigeten a végleges adatok szerint a tavalyinál valamivel kevesebben, 379 ezren fordultak meg; miután idén 10 százalékkal kevesebb heti-, azonban csaknem 10 százalékkal több napijegyet adtak el 2011-hez képest. Kifejtette: még összegezni kell a bevételeket és a kiadásokat - a helyreállítás költségei még nem is tudhatók pontosan -, de várakozásaik szerint mind a fesztivál, mind a Sziget Kft. nyereséges lehet, a pozitívum megközelítheti a 2010-es nyereséget. (Tavaly veszteséges volt a fesztivál.)A bevételek 17-18 százaléka szponzori reklámbevétel, 10 százaléka kereskedelmi, vendéglátásból származik, a fennmaradó rész pedig jegyárbevétel - ismertette Gerendai Károly. A főszervező elmondta: idén 500 millió forintot spóroltak meg a kiadási oldalon, s mivel 200 millió forintot költöttek különböző fejlesztésekre, összességében 300 millió forintot takarítottak meg. Idén - a veszteség megelőzése érdekében - a költségvetés tervezésénél figyelembe kellett venni a várhatóan kisebb nézőszámot, valamint a főszponzor kilépését, így jó döntés volt a kiadáscsökkentés - mondta Gerendai Károly. Hozzátette: a jegyárak emelése és a július 19-én hatályba lépett áfa-változás kedvezően hatott költségvetésükre. Gerendai Károly hangsúlyozta: a Sziget Kft. - és így a Sziget fesztivál - idei eredménye azért kiemelt fontosságú, mert hitelből próbálják visszavásárolni az Est Media Nyrt. kizárólagos tulajdonában álló EMG Médiacsoport Kft.-től (EMG) a Sziget Kft. 49 százalékos üzletrészét. A Sziget Kft. 51 százalékos tulajdonosaként a Sziget Invest Kft. és a Volt Invest Kft. 677 millió forintért venné meg a további tulajdonrészt. Gerendai Károly elmondta: az, hogy ehhez mennyi hitelre lesz szükség a Sziget nyereségétől is függ, de már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az OTP Bankkal. A vételár teljesítésének határideje augusztus 31.
Gerendai visszavásárolná a Sziget-részvényeket
Az idei Sziget Fesztivál nyereségétől is függ, mekkora hitelre lesz szükség az Est Media Sziget Kft.-ben meglévő 49 százalékos részesedésének visszavásárlásához - mondta Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője hétfőn az MTI-nek.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.