A közlemény szerint az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója Nagy Sándor, az MVM Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese lett. Vezetésével folytatódik az atomerőmű telephelyén létesítendő új atomerőművi blokkokhoz kapcsolódó elemző, tervező, döntés-előkészítő és engedélyeztetési munka.A tájékoztatás szerint az új társaság viszi tovább a magyar villamosenergia-termelés több mint 40 százalékát adó paksi atomerőmű tervezett bővítését előkészítő Lévai Projekt feladatait. Az MVM Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalat feladata lesz, hogy a beruházás minden lényeges aspektusát megvizsgálja annak érdekében, hogy a részletes tanulmányok, értékelések alapján felelős döntés születhessen az új paksi blokk(ok) megépítésének tervéről.A közlemény emlékeztet: a paksi atomerőmű tervezett bővítéséről az Országgyűlés 2009. március 30-án döntött, gyakorlatilag a parlamenti pártok konszenzusos támogatásával. A bővítés előkészítését a képviselők több mint 95 százaléka megszavazta.Túry GergelyA kormány 2012 júniusában nyilvánította a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt fontosságú és az energiaellátás biztonsága érdekében alapvetően szükséges beruházássá az előkészítés alatt álló projektet.Az új társaság elnöke Baji Csaba, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. elnöke. Nagy Sándor vezérigazgató egyúttal a társaság igazgatóságának is tagja, Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója mellett. A felügyelőbizottság elnöke Nagy Csaba, az MVM Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, további tagjai Kriston Ákos, az MVM Zrt. üzletfejlesztési osztályának tanácsadója, valamint Katona Kolos, az MVM Zrt. jogi és igazgatási osztályának jogtanácsosa.
Az MVM projekttársasággal végezteti a paksi atomerőmű bővítését
Létrehozta új projekttársaságát a paksi atomerőmű bővítésére az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. - tájékoztatott a társaság hétfőn.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.