A miniszter a rendelet lényegét összefoglalva közölte: az a magyar termék, amely 100 százalékban magyar alapanyagból készül, azt Magyarországon dolgozzák fel és csomagolják. Fazekas Sándor jelezte: a szóban forgó rendelet a fogyasztók számára nyújt ismereteket a megvásárolandó termékekről, így tájékoztatja őket, hogy milyen árut vesznek meg. Hozzátette: a rendelet a magyar termék megjelölésen kívül tartalmaz még átmeneti kategóriákat is. Azokat a termékeket, amelyek magyar, de külföldi alapanyagot is tartalmaznak, ám Magyarországon gyártják azokat, hazai termék kategóriába sorolják. Ilyen például a hurka, amelyben a rizs nagy valószínűséggel külföldről származik - magyarázta a miniszter. Emellett példaként hozta a különféle csokoládékészítményeket - többek között a marcipánt - amelyeket Magyarországon készítenek de külföldi alapanyagból. Ezeket az árukat a hazai feldolgozású termék kategóriába sorolja a rendelet. A miniszter megjegyezte: a rendelet megalkotása miatt vannak ugyan Magyarországnak vitái az Európai Unióval, de a kormány és a Vidékfejlesztési Minisztérium álláspontja az, hogy rendelet megalkotásával olyan szabályozás jött létre, amely nem ütközik az unió jogrendjébe és a nemzetközi szerződésekbe. Fazekas Sándor beszélt még az új földtörvény tervezetéről is, amelyet július 12-én terjesztett az Országgyűlés elé. Megismételte: a törvény elfogadását követően Magyarországon földet csak földműves vásárolhat, az, aki élethivatásszerűen a földből él. A készülő új törvény célja egyértelműen a családi gazdaságok, azaz a középbirtokok megerősítése Magyarországon. Továbbá az, hogy a spekulánsok földszerzési lehetőségét teljes mértékben kizárja a jövőben.
A magyar termékekről fogadott el rendeletet a kormány
A kormány szerdai ülésén elfogadta a magyar termék rendeletet - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön reggel az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.