A cég közleménye szerint Kovács Attila, a DRW ügyvezetője úgy tervezi, hogy 2014-re a cég termelése megnégyszereződik, és 120 ezer tonnára nő. Az ágazat teljes hazai kibocsátása jelenleg évi 140 ezer tonna, összforgalmának értéke 25 milliárd forint. A cég idei árbevétele várhatóan 5 milliárd forint lesz, 2014-re pedig 20 milliárd forint körül alakul majd.A termékek fele külföldi, elsősorban német, szlovák, cseh és litván megrendelésre készül; acélcsöveiket főként az építőiparban és a gépiparban hasznosítják például acélszerkezetű csarnokokban, állványzatokban, valamint a gépjármű- és kerékpárgyártás területén.Kovács Attila szerint Csepel versenyelőnye a szakképzett munkaerő bőséges kínálatában és a dunai szállítás lehetőségében rejlik. Az árufuvarozás jelentős része a Dunán történik, ennek tonnánkénti költsége a közúton szokásos 35-40 eurós árral szemben, átlagosan csupán 20 eurót tesz ki. A tavaly másfél milliárd forintért vásárolt, új gépsorokon a cég jelenleg 76 embert foglalkoztat.A DRW az üzemcsarnokokat a volt Csepeli Fémmű jelenlegi tulajdonosától, az Indotek Csoporttól bérli. A közlemény idézi Jellinek Dánielt, a cégcsoport vezérigazgatóját, aki szerint kifejezetten olyan hazai és nemzetközi gyártókkal kezdeményeznek tárgyalásokat az üresen álló iparterületek bérbeadásáról, akik a DRW termékeit alapanyagként tudják hasznosítani. A DRW közlése szerint a Csepel Fémműben jelenleg 18 ezer négyzetmétert bérelnek, de bővülésre és a termékgyártók letelepedésére még 50 ezer négyzetméternyi terület áll rendelkezésre.Az Indotek iparfejlesztési koncepciója további, jelentős fellendülést hozhat a csepeli fémipar számára - hangsúlyozza a DRW a közleményben.
Újra gyártanak acélcsöveket Csepelen
Újraindította az acélcsőgyártást Csepelen a 2011-ben alapított DRW Dunai Cső és Zártszelvény Gyártó és Kereskedelmi Kft., az indulás óta eltelt 10 hónapban a termelés éves szintre vetített volumene elérte a 30 ezer tonnát.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.