A terv szerint a részvényesek 60 millió eurós tőkeemelést hajtanak végre, az Anchorage amerikai befektetési társaság pedig 85 millió eurót biztosít az átalakításhoz. A 234 németországi Praktiker áruház közül 120 a Max Bahr hálózat részeként működik tovább, a veszteséget termelő áruházakat pedig bezárják. A cég sajtóosztályán későbbre ígértek tájékoztatást arról, hogy az átszervezés miként érinti a magyarországi hálózatot. A Praktiker Magyarországon 19 áruházat üzemeltet. A társaság veszteséges, eladósodott és a fizetésképtelenség veszélyezteti. Elemzők szerint elsősorban azért jutott válságba, mert nem vált be az alacsony árakra és rendkívüli akciókra épülő stratégia. Korábbi sajtóbeszámolók szerint az irányváltás része, hogy az üzletek eladóterét szellősebben, áttekinthetőbben rendezik be és kevesebb árut halmoznak fel benne. A cél a "barkácsáruházak Ikeája" modell kialakítása. Ezt szolgálja a magasabb árkategóriákkal működő Max Bahr hálózat kiterjesztése.A Németországban 11 ezer főt, a külföldi hálózattal együtt pedig 19 ezer főt foglalkoztató és 9 európai országban összesen 440 barákácsáruházat üzemeltető vállalat bevétele tavaly 3,2 milliárd euró, vesztesége pedig 500 millió euró volt. A Praktiker - a csoporthoz tartozó Max Bahr, illetve Extra Bau & Hobby márkával együtt - Németországban a negyedik a barkácsáruházak 2011-ben elért bevétele alapján felállított rangsorában az Obi, a Bauhaus és a Hornbach mögött.
A Praktikerek fele megszűnik Németországban
Átszervezik a németországi központú Praktiker barkácsáruház láncot, a társaság szerdán éjjel véget ért közgyűlésén heves viták után elfogadott döntés értelmében egy olyan koncepciót hajtanak végre, amely áruházbezárásokat irányoz elő.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.