Az online pénzügyi információkat, adatterminálként működő személyi számítógépeket szolgáltató Tacsehuj szoftverjeinek színe, felhasználói felületének kialakítása, termináljainak színes billentyűzete és kettős monitora mind a Bloombergre jellemző sajátosságok átvétele - állítja az amerikai cég.Ezt bizonyítandó, az amerikai óriás egy terminált is bemutatott szerdán a sanghaji bíróság előtt. Az egyezés olyan szintű, hogy a kínai cég berendezéseit könnyen összecserélhetik a Bloombergével, amely ezért 6,6 millió jüan kárpótlást (236 millió forint) és nyilvános bocsánatkérést követel.A Tacsehuj jogi képviselői a bíróság előtt úgy védekeztek, a kettős monitorok a Hewlett-Packard termékei, a többszínű billentyűzetet egy harmadik féltől szerezték be. Védelemként hozták fel azt is, hogy a Bloomberg nem védette le szoftverei színeit és felhasználói felületének rendszerét, hasonló elrendezéssel amúgy is gyakran találkozni értékpapír-kereskedő szoftvereknél és pénzügyi témájú tv-programoknál.Az ügyben döntés egyelőre nem született, a bíróság pótlólagos dokumentumok benyújtását rendelte el. A viszály hátterében a két cég közti konkurenciaharc is meghúzódik, a 2001-ben alapított Tacsehuj ugyanis a kelet-ázsiai ország legnagyobb pénzügyi információszolgátatója, míg az 1990-es években kínai piacra lépő Bloomberg jelenleg a harmadik legnagyobb.
Kínai vállalatot perel a Bloomberg
Az amerikai Bloomberg médiavállalat másolás miatt perli a sanghaji Tacsehuj (Dazhihui) vállalatot - írja a csütörtöki Shanghai Daily napilap. A Bloomberg azzal vádolja a sanghaji céget, hogy az szoftverjei és hardverjei kinézetét az amerikai vállalat termékeiről mintázta.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.