A magyar nemzetgazdaság egyik legnagyobb kihívásának nevezte a miniszterelnök az import energiafüggőséget, amely komoly kiszolgáltatottságot jelent pénzügyi értelemben is. Orbán Viktor hozzátette: a szabadegyházai beruházás egyben kísérlet is, amelyben import energia helyett hazai megújuló energiát használnak fel.Kijelentette: ha a modell működik, "akkor a magyar kormány kötelessége, hogy elősegítse más gyárak átállását is megújuló energiákra".MTI / Beliczay László"Az a környezet, amelyben élünk, folyamatosan pusztul. Az éghajlat egyre kibírhatatlanabbá válik és teljes fajok kipusztulásával kell szembenéznie a biológia tudományának" - mondta. Úgy vélte: nem túlzás azt állítani, hogy az ember és a bolygó közötti szövetséget az ember felbontotta. "Mindannyian tudjuk, ebből nagy baj lesz, mert az ember életképtelen a Föld többi élőrendszerének megléte nélkül. Ezért a 21. század legnagyobb kérdése az egészséges élelmiszer, a tiszta ivóvíz és az energiaellátás biztosítása lett" - hangsúlyozta a miniszterelnök.Úgy vélte: meg kell tanulni együtt élni saját környezetünkkel, mert különben "a nyugati ember gazdasági rendszere nem lesz fenntartható". Kijelentette: meg kell barátkozni olyan fogalmakkal, mint energiahatékonyság, energiatakarékosság vagy a megújuló energiák.A magyarok szemléletváltás ügyében nem állnak rosszul a miniszterelnök szerint. "Alkalmasak vagyunk arra, hogy a következő évtizedek változásaiból nyertesen jöjjünk ki. Ehhez egyik erőforrásunk a sajátos észjárásunk, a gyors alkalmazkodásunk. A másik pedig természeti erőforrásaink, mint a vízkészlet vagy a mezőgazdasági termelésre alkalmas földek" - tette hozzá.Hangsúlyozta, hogy a biomassza nemcsak energetikai kérdés, hanem a vidék megerősítéséről és a munkahelyteremtésről is szól. Hozzátette: a beruházás révén 100-150 család jut kenyérkereseti lehetőséghez.A miniszterelnök bejelentette: ősszel elkezdődik a Szabadegyháza és Adony közötti 6235-ös út kiszélesítése, megerősítése, amely kiemelten fontos a magyar ipar és a Hungrana Kft. számára.Lengyel Attila, az osztrák Agrana International, valamint a Tate Lyle és az ADM tulajdonában levő Eaststarch 50-50 százalékos tulajdonában lévő Hungrana Kft. ügyvezetője elmondta: a 100 éves gyár történetének legsikeresebb évtizedén vannak túl. Ezt az a hosszú távú stratégia biztosította, amelyet 5-6 évvel ezelőtt választottak, s amely "ma is szokatlannak tűnik"."A rövidtávú érdekek és a profit realizálás helyett beruházás és növekedés mellett döntöttünk. Amikor mások gyárakat zártak be és kapacitást csökkentettek, mi gyárat építettünk és kapacitást növeltünk" - mondta.A biomassza kazánok hárommilliárd forintba kerültek, ennek egyharmadát a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) biztosította. Az új üzem a vállalat teljes energiafogyasztásának harmadát biztosítja. Tüzelőanyagként energianövényeket, szálas takarmányok bálázott szalmáját és zöldhulladékokat használnak majd. Óránként 54 tonna hőt állítanak elő, ennek 85 százaléka hasznosul. Évi 50 millió köbméter földgázt spórolnak meg, ami elegendő lenne Győr távhőszolgáltatásának ellátására.
Orbán: a biomassza az iránytű
Orbán Viktor felavatta a Hungrana Kft. új biomassza kazánjait a Fejér megyei Szabadegyházán. A kormányfő beszédében hangsúlyozta: a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő vállalat fejlesztésével iránytűt mutat az egész országnak.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.