A bevételére nézve a világ legnagyobb mobilszolgáltatójának kedden közzétett beszámolója szerint a márciussal végződött üzleti évben 13 százalékkal 6,96 milliárd fontra csökkent a társaság nettó eredménye, főleg mert a dél-európai működéséhez kapcsolódóan 4 milliárd fontos értékvesztést kellett elkönyvelnie. Az eredmény megfelelt a piaci várakozásoknak. Az árbevétel ugyanakkor 1,2 százalékkal 46,42 milliárd fontra nőtt, enyhén meghaladva a 46,2 milliárdos elemzői várakozást. A fix vonalas szolgáltatásokból származó bevétel az ingyenes szolgáltatások versenye miatt csökken, de a mobilinternet generálta forgalom erőteljesen, 45 százalékkal nőtt. Az árbevétel bővülése elsősorban az amerikai, a török és az indiai piac fejlődésének köszönhető. Európában 1 százalékkal csökkent a forgalom, a többi piacon összességében 7 százalékkal - ezen belül Indiában 20 százalékkal - nőtt.A társaság azonban figyelmeztet, hogy Európában, amely messze a Vodafone legnagyobb piaca, nem lehet gyors javulásra számítani, ezért középtávú bevételi tervét 1-4 százalékkal mérsékli.A beszámoló közzététele után 1,6 százalékkal emelkedett a társaság részvényeinek árfolyama. A Vodafone piaci tőkeértéke jelenleg mintegy 83 milliárd font.
Dél-Európa és a recesszió húzta le a Vodafone profitját
A recesszió sújtotta Dél-Európa keresletének gyengülése és az egész európai gazdasági klíma romlása miatt erősen csökkent a Vodafone profitja.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.