A társaság hétfői közlése szerint a Vietnamban gyártott készülékeket főként a gyorsan növekvő piacokra szánják. A Nokia 1996-ban jelent meg Vietnamban, s jelenleg két képviseleti irodája működik az országban: az egyik Ho Si Minh-városban, a másik Hanoiban. Tavaly novemberben alapította meg helyi cégét a gyártó bázis építési munkálatainak levezénylésére, illetve későbbi irányítására.A Nokia február 8-án jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) Ázsiába helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4 000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4 400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2 300 főt bocsátanak el.
Jövőre jöhetnek a vietnami Nokiák
Hétfőn hivatalosan is megkezdődött a Nokia vietnami gyárának építése, az üzemben várhatóan 2013-ban kezdődik a gyártás.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.