A nyugati mintára épült élmény- és kalandparkok az elmúlt tíz esztendőben kezdtek elterjedni Magyarországon, és úgy tűnik, a fejlesztési kedv nem gyengül. Mára több mint harminc hasonló létesítmény működik az országban, és többnek a fejlesztése van folyamatban vagy kezdődik el rövidesen. Létrejöttüket az EU is támogatja, így érthető, ha számos turisztikai szolgáltatást kínáló cég akár önállóan, akár a helyi önkormányzattal vagy egyéb helyi vállalkozásokkal karöltve vág bele hasonló beruházásba - ismerteti a Napi Gazdaság.A lap által megkérdezett szakemberek szerint a helytől, a kiépített szolgáltatásoktól függően 5-8 év alatt megtérülhet a befektetett tőke, ám a beruházások szaporodásával a parkok egy idő után elveszthetik kezdeti vonzerejüket, aminek következtében átgondoltabban kell ezen fejlesztéseket is kezelni.A most folyó fejlesztési helyszínek sorába tartozik Sárvár, ahol a gyógy- és wellnessfürdő szomszédságában épül egy élmény- és kalandpark, melyet a tervek szerint a nyáron adnak át. A háromhektáros területen megvalósuló beruházás költsége megközelíti a 100 millió forintot, amelyből 66 millió forint az önerő, a többi pályázattal nyert, vissza nem térítendő uniós támogatás.Hasonló kalandpark épül Zalakaroson is, a helyi Aphrodite/Venus Hotel beruházásában, a beruházás összköltsége eléri a 100 millió forintot, melyhez pályázattal sikerült 50 százalékos uniós támogatást nyerni.Uniós támogatással családi fitnesz- és kalandpark épül 2012 második felében Soltvadkerten is, a Vadkerti-tónál. A fejlesztés megvalósítója a kiskunhalasi Geldberg Kft., amely a projekt 77,274 millió forintos összköltségéhez 50 millió forint uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében.
Egyre jobb befektetés a kalandpark
Rohamosan bővül a magyarországi kalandparkok kínálata, a rendelkezésre álló uniós források mellett a fejlesztés 5-8 év alatt várható megtérülése ösztönzi a beruházások elindítását - írja a pénteki Napi Gazdaság.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.