Megindult a k+f pénzfolyam

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) forrásaira, összesen 13,4 milliárd forint keretösszegre öt pályázat indult a napokban.

  • hvg.hu

A magyarországi gazdaságfejlesztés egyik célja, hogy minél inkább nagyobb hozzáadott értékű termelés valósuljon meg − jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a 2012-es új innovációs pályázatokról. A vissza nem térítendő támogatásra 2012 áprilisától és májusától pályázhatnak a hazai vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek.

Ezek közül három az uniós k+f keretprogramban való részvételt támogatja 1,4 milliárd forint kerettel, egy a nagyvállalatok k+f+i projektjeit segíti a Közép-magyarországi Régióban 6 milliárd, egy másik pedig a kkv-k piacorientált k+f projektjeit segíti ugyancsak 6 milliárdos kerettel ugyancsak Közép-Magyarországon – írja a Napi Gazdaság Online. A pályázati felhívások megtekinthetők a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt. honlapján.

Hazai forrású pályázatok 2010 nyara óta most jelentek meg először, mivel az Innovációs Alap 100 milliárd forintos fedezet nélküli elkötelezettséget tartalmazott − mondta Cséfalvay. A tervek szerint 2012 első félévében összesen 74,6 milliárd forint keretre pályázhatnak a vállalatok, egyetemek, kutatóintézetek vissza nem térítendő támogatásra. Ebből 36 milliárdot áll a KTIA, 38,6 milliárdot az unió.
 
A jelenleg már futó pályázatokra 23,5 milliárd forint a keret, a pénteken kiírt tendereken kívül április végén 21,9 milliárd, júniusban 15,8 milliárd forint keretösszegre szóló pályázatokat jelentenek be.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.