VG: idén 6-8 magyar kereskedőház nyílik külföldön

Azerbajdzsánban nyitja meg Magyarország az első olyan kereskedőházat, amelynek célja, hogy segítse a hazai kis- és középvállalatok (kkv) megkapaszkodását a FÁK-piacokon, az idén pedig további 6-8 ilyen intézmény indul, részben ebben a térségben - írta a Világgazdaság szerdán.

  • MTI

Az országspecifikus kereskedőházak nagy változást jelentenek az eddigi rendszerben, hiszen nem csupán piacfeltárást végeznek, hanem konkrét üzletek lebonyolítását, megkötését is vállalják majd - idézi a lap Nagy Rózát, a nemzetgazdasági tárca közigazgatási államtitkárát, aki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-orosz tagozatának évi közgyűlésén beszélt a változásról. Az ezt is tartalmazó új külgazdasági stratégia áprilisra készül el.

Alekszandr Tolkacs magyarországi orosz nagykövet a lap beszámolója szerint - az infrastruktúra-fejlesztés és az innováció mellett - a mezőgazdaságot emelte ki azon területek közül, amelyeken a magyar kkv-k be tudnának törni Oroszországba.

A Világgazdaság megjegyzi, hogy az oroszokkal szembeni külkereskedelmi mérleg hagyományosan jelentős passzívumot mutat: 2008-ban 1056, 2009-ben 542, 2010-ben 715, tavaly pedig 1062 milliárd forint volt a hiány folyó áron a KSH adatai szerint. Míg az import 57 százalékkal nőtt 2009 és 2011 között forintban számolva, addig az export csupán 22 százalékkal.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.