A nyolcvanas éveiben járó férfit szülőföldjén, Thaiföldön érte a halál szombaton - jelentette a helyi sajtó a thaiföldi italgyártók szövetségének közlésére hivatkozva.A Forbes magazin szerint, amelynek milliárdos listáján Csaleo a 205. leggazdagabb ember 5 milliárd dollárnyi vagyonnal, a férfi 80 éves volt. Ám thai források szerint 1923 augusztusában született, azaz idén 88 éves lenne.A kínai apától és thai anyától született gyermek nagy szegénységben nőtt fel, családja gyümölcsöt és kacsát árult, hogy fenntartsák magukat. Csaleo az 1960-as években hozta létre kicsiny gyógyszeripari cégét, amely egy évtizeddel később megalkotta a Karting Deng, azaz angolul a Red Bull nevű energiaitalt.Az ital kezdetben a gépkocsivezetők körében vált népszerűvé, de helyi termék maradt. Csaleo találkozott Dietrich Mateschitz osztrák vállalkozóval, akivel a 80-as évek közepén nemzetközi céget hozott létre. Az osztrák férfi úgy ismerte meg az italt, mint a jet leg hatásos ellenszerét. Ketten közösen módosítottak az eredeti recepten, mielőtt megalapították a nemzetközi Red Bull márkát. A két férfi nagyjából fele-fele arányban birtokolja a céget, amely ma már több milliárdos tételben gyártja a népszerű energiaitalt. Bár Csaleo hazájának harmadik leggazdagabb embere volt, a Nation helyi napilap szerint mindig is kerülte a nyilvánosságot, az elmúlt 30 évben egyetlen egy interjút, nyilatkozatot sem adott a sajtónak. A thaiföldi kormány egészségügyi bizottságának tagja, a kormányfő tanácsadója volt.
Meghalt a Red Bull feltalálója
Meghalt Csaleo Juvidja (Chaleo Yoovidhya) thaiföldi milliárdos, a Red Bull energiaital megalkotója, a márka egyik felépítője.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.