Folytatódik az Opel mélyrepülése, a GM már beszólt

Tavaly 747 millió dollár működési veszteséget okozott az Opel - és brit megfelelője, a Vauxhall - a General Motors-nak, miközben az amerikai anyavállalat rekord eredménnyel zárta 2011-et.

  • MTI

Bár az Opel üzemi vesztesége az átszervezések és a leépítések miatt lényegesen kevesebb lett a 2010. évi kétmilliárd dollárnál, az amerikai tulajdonos ennél nagyobb mértékben várta csökkenteni a veszteséget. Néhány nappal ezelőtt Detroitból a sajtón keresztül meg is üzenték az európai érdekeltségnek, hogy a General Motorsnak elfogyott a türelme az Opel folytonos veszteségei miatt. Akkor a Wall Street Journal azt írta egy meg nem nevezett GM-vezetőre hivatkozva, hogy a 3100 főt foglalkoztató bochumi, valamint a 2100 dolgozóval működő angliai Ellesmere Port bezárását tervezik. Ezt később cáfolta az Opel elnök-vezérigazgatója.

AP / Frank Augstein

Eközben a General Motors csoportszinten 7,6 milliárd dolláros rekord  mértékű adózott eredményt könyvelhetett el tavaly elsősorban az észak-amerikai piac megerősödésének és a kínai eladások növekedésének köszönhetően. Ez 62 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és a részvények értéke 2,89 dollárról 4,58 dollárra  nőtt.

Ezzel szemben az Opel piaci részesedése csökkent Európában főként az ázsiai autók támasztotta verseny éleződése miatt: tavaly 8 százalékot tett ki a tíz évvel korábbi 12 százalékkal szemben. Az elmúlt tizenkét évet nézve az Opel mindössze egyszer, 2006-ban volt nyereséges, a GM el is akarta adni, de aztán meggondolta magát: 2009-ben inkább szerkezetátalakítás és leépítés mellett döntött. Bezárták az antwerpeni gyárat, és az Európában lévő 48 ezerből nyolcezer munkahely megszüntetéséről született döntés.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.