Kivonul egy osztrák cég a hulladékgazdálkodási törvény miatt

A Saubermacher osztrák cégcsoport bírálta a hulladékgazdálkodás szabályozásának tervezett módosítását, ami szerintük a szektor újbóli államosítását jelentené.

  • MTI

A Saubermacher vezérigazgatója, Hans Roth a

Kurier

című lapnak elmondta, hogy egyik regionális cégüknek már be is jelentették a szerződés felbontását. A másik választási lehetőség Roth szavai szerint az lenne, hogy eladják a vállalatot a mérleg szerinti érték feléért, ez nézete szerint "de facto kisajátítással lenne egyenértékű". Az MTI-nek hétfőn kora délutánig nem sikerült elérnie Hans Rothot részletekért.

A cég weboldalaSaubermacherChristian Gessl, az Osztrák Gazdasági Kamara (WKÖ) külképviseleti hálózatának regionális igazgatója a lapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a hulladékkezelés tervezett magyarországi államosításával megpróbálják kiszorítani a piacról a magánvállalatokat. Az AVE, a Saubermacher és az ASA osztrák hulladékkezelési csoportok 20 százalékos piaci részesedését erőteljesen veszélyezteti a tervezett államosítás - fogalmazott Gessl a lapnak.Leo Windtner, az AVE osztrák hulladékgazdálkodási vállalat tulajdonosának, a felső-ausztriai EAG-nak az igazgatója december közepén azt mondta a Kuriernak, hogy az ágazat "minden jogi eszközzel" küzdeni fog a hulladékgazdálkodás 2013-ra tervezett újraállamosítása ellen. Windtner akkori nyilatkozata szerint az AVE számára 55 millió euró bevételcsökkenést jelentene az új hulladékgazdálkodási szabályozás.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.