A könyvpiac több üzlettel, kiadóval rendelkező szereplőinek előzetes becslése szerint erősebb volt a forgalom ünnepek előtt, mint egy évvel ezelőtt - hangoztatta Zentai Péter László, s kiemelte, hogy ez jó eredménynek számít, hiszen kevesebb cím jelent meg és a bevásárlásra fordított napok száma is csökkenést mutat. Emlékeztetett arra, hogy az advent a könyvpiac legmeghatározóbb időszaka, ekkor a teljes évi forgalom 25-30 százalékát bonyolítják le a könyvesboltok.„Megjósolhatatlan, mennyit korrigál a karácsonyi könyvvásár. Az azonban már most kijelenthető, hogy nem tud olyan erős lenni, ami az egész éves negatív trendet pozitívba fordítaná” – fogalmazott Zentai Péter László, aki szerint 2011-re is a könyvpiac stagnálása, zsugorodása lesz jellemző. Felidézte, az ágazat forgalma 2008-ig folyamatosan növekedett, azóta az infláció mértéke alatt maradt a növekedés vagy csökkenést mutattak az adatok. 2008-ban mintegy 67 milliárd forint értékben vásároltak könyveket az emberek, 2010-ben már csak 61 milliárd forint értékben.A csökkenő címszámot az igazgató a gazdasági és kereskedelmi környezet romlásával indokolta, szerinte a kiadók óvatosabbá váltak. Kitért arra is, hogy a nyáron elindult Márai-program nagy segítséget jelentett az ágazatnak, ám sajnálkozását fejezte ki, hogy az MMKE által szorgalmazott egymilliárd forintos keretösszegből csupán 400 millió forint jutott az idén lebonyolított első fordulóban. Ebben a hazai kiadók ötszáz címre pályázhattak, a könyves vállalkozások mintegy hétezer könyvcímet nyújtottak be.Zentai Péter László elmondta: a második forduló pályázatát már kiírták, ebben a kiadók szélesebb „választékra”, ezer címre pályázhatnak. „Noha a kiadók augusztusra eljuttatták a könyveket a könyvtáraknak, az első forduló financiálisan még mindig nem fejeződött be” – mutatott rá az igazgató arra, hogy még nem fizette ki a Nemzeti Kulturális Alap a pályázati keret teljes összegét.Arra a kérdésre, hogy miként érintette a könyvszakma belső strukturális válságát a gazdasági válság, az igazgató elmondta: nem ért egyet azokkal, akik szerint túltermelés jellemezte az ágazatot az elmúlt években. Szerinte a hazai piacra jellemző évi 11-13 ezer könyvcím nem számít soknak, a hasonló lélekszámú Csehországban például háromezerrel több könyvcím jelenik meg évente. „A jó minőségű, értékes, piacképes kínálathoz szükség van ekkora választékra” – emelte ki, hozzátéve: a hazai könyvszakma tizenkét éves konjunktúrája, valamint a művelt, tájékozott olvasóközönség őt igazolja.Megjegyezte, a könyvszakma állami támogatást nem, vagy csak alig kapott, ellenben az egyik legnagyobb kulturális járulékfizető volt. „A könyvpiacot a magyar olvasók érdeklődése és pénztárcája határozta meg. Emellett komoly fejlesztésen esett át a könyves infrastruktúra, érdemes megnézni, milyen könyvesboltok várják a vásárlókat milyen jó minőségű könyvekkel” – magyarázta Zentai Péter László. Kolosi Tamás, a közel tízszázalékos piaci részesedéssel bíró Líra Könyv Zrt. elnöke elmondta: 2008 óta tartó visszaesés mélypontja 2011 első felében következett be, a második félévben viszont szerinte megállt a csökkenés és enyhe növekedés volt tapasztalható a piacon. Megjegyezte: 2012-től az egész szakma tart, szerinte a politikai-gazdasági bizonytalanság a potenciális vásárlókat is elriasztja, „nem mer fogyasztani még az sem, akinek módja lenne rá”. Szerinte a válság legnagyobb vesztese eddig az albumpiac. „A gyerek- és ifjúsági könyvek esetében enyhe növekedés tapasztalható, a szórakoztató irodalom stagnál” – jellemezte az elmúlt évet Kolosi Tamás. Az elnök szerint a gazdasági válság hatott a túltermelésre, például jelentősen csökkent könyvesbolti alapterület. „Minden nagyobb hálózat zárt be könyvesboltot, mi is. 2009-ben még több mint kétszer nagyobb volt a budapesti könyvesboltok alapterülete, mint a bécsieké, ma már reálisabb ez az arány” – jegyezte meg. A Líra Könyv Zrt. esetében ez azt jelenti, hogy az elmúlt két évben nem nyitottak új boltot, és összesen 8-10 üzlettel csökkentik a hálózatot.Az MTI megkereste a Libri- és az Alexandra-hálózat vezetőit is, de ők egyelőre nem kívántak nyilatkozni.
A karácsonyi könyvajándékok sem enyhítették a piac válságát
Az ünnepeket megelőző vásárlási időszak jobb eredményeket hozott, mint az egy évvel ezelőtti, azonban a karácsonyi könyvvásár is kevés lesz ahhoz, hogy ellensúlyozza az egészéves gyönge forgalmat – mondta el Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.