"A jelenleginél láthatóbbá, a kínai emberek hétköznapjainak és üzleteinek még inkább részévé kíván válni a Microsoft a jövőben" - nyilatkozta Jean-Philip Courtois, a Microsoft International elnöke a China Daily napilapnak. Az informatikai vállalat az elmúlt években komoly összegeket fektetett kínai létesítményeibe, mindezidáig ugyanakkor nem sikerült teljesen kihasználnia a világ legnagyobb számítógép-, mobiltelefon- és internetes piaca által nyújtott lehetőségeket. A Microsoft Amerikán és Kanadán kívüli teljesítményéért felelős Courtois úgy fogalmazott: a következő években a növekedés felgyorsítására törekszenek majd, ez "a személyes és a vállalat prioritása is". A cég jelenleg a 2013-2017-es időszakra vonatkozó ötéves fejlesztési terven dolgozik.Steve BallmerAPKína mindig is kiemelt fontossággal bírt az informatikai óriáscég számára, a kelet-ázsiai piac teljesítménye ugyanakkor jelentősen elmarad a várakozásoktól. Steve Ballmer, a cég vezérigazgatója májusban úgy fogalmazott, az előzetes becslések szerint a kínai az amerikai bevételeknek mindössze öt százalékát teszi ki. Ez nagyjából két milliárd dollárt jelent, tavaly ugyanis 36,2 milliárd dollárt könyvelt el a cég az USA-ban. A teljesítmény elmaradásának oka elsősorban a kínai kalózkodásból származó bevételkiesés - mondta Ballmer.A Microsoft az év során már több fronton erősített az országban. November végén jelentették be, hogy az 1998-ban alapított kutató- és fejlesztőközpont mellé egy másodikat is felállítanak Pekingben. Az intézmény az online szolgáltatások, így a Bing, az Adcenter és az MSN ágazataira fókuszál, ezen túl kínai és ázsiai befektetéseinek centrumaként szolgál majd.A cég idén júliusban jelentette be, megállapodást kötött a kínai keresőóriással, a hazai piac 76 százalékát uraló Baidu-val. Az együttműködés értelmében a Microsoft által kifejlesztett Bing keresőmotorja szolgáltatja majd az angol nyelvű találatokat a Baidu-n, jelentős hozzáférést biztosítva ezzel a 485 millió felhasználót jegyző kínai internetpiachoz.Az amerikai vállalat a mobiltelefonok kínai piacán is erősít: októberben nyitotta meg a Marketplace nevű szoftveralkalmazásokat kínáló online áruházát, melyet a kínai fejlesztők számára is elérhetővé tett. A Microsoft ettől a Windows telefonok keresletének fellendítését és a rivális Apple és Google megszorongatását reméli a világ immár legnagyobb okostelefon-piacán.
Kínában terjeszkedne a Microsoft
A Microsoft öt éves terven dolgozik a kínai piac nyújtotta lehetőségek jobb kiaknázására.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.