A fejlesztésnek köszönhetően bővül a gyártóterület és az irodarész, 12 új gyártósort telepítenek - mondta Kai-Uwe Walther ügyvezető igazgató az alapkőletételi ünnepségen. Hozzátette: a vállalat a bővítéssel 220 új munkahelyet teremt. Mérföldkőnek nevezte a gyár bővítését, amely a cég 18 éves történetében új fejezetet nyit. A Continental tervei szerint a beruházással 75 százalékos növekedést érnek el a termelésben, amelynek eredményeképpen a legyártott alkatrészek száma 2013-ra 40 millió darabra nő.Pápai Tamás, a cég korábbi ügyvezetője azt mondta: 2011-ben a gazdasági nehézségek ellenére elkezdődhet az építkezés Veszprémben, az új gyárépületet várhatóan egy év múlva adják át.Némedi Lajos, (Fidesz-KDNP) Veszprém alpolgármestere beszédében kiemelte, hogy a Continental mindig megbízható partnere volt a beszállítóknak és a megyeszékhelynek.A gyár alapkőletételén elhangzott, hogy két különböző uniós pályázatnak köszönhetően a Continental új termékeket gyárt majd Veszprémben, amellyel a Pannon Egyetemen végzett fejlesztőmérököknek is munkalehetőséget teremtenek. A veszprémi kutató-fejlesztő központban jelenleg 260 fejlesztőmérnök dolgozik az elektronikus vezérlésű fékrendszerek kifejlesztésén, az új projekt a következő három év során további 58 fejlesztőmérnök foglalkoztatását teszi lehetővé. A cég Magyarországon hat vállalatában több mint hatezer főt foglalkoztat, a cégcsoport 2010-es évi 26 milliárd eurós árbevételével a világ vezető autóipari beszállítói közé tartozik. A jelenleg 1170 embert foglalkoztató veszprémi cég tavalyi árbevétele meghaladta a 60 milliárd forintot.
Bővül a veszprémi Continental-gyár
Közel háromezer négyzetméterrel, összesen 3,8 milliárd forintos beruházással bővíti veszprémi gyárát a Continental Teves Magyarország Kft., az autóalkatrész gyártással foglalkozó cég a projekthez uniós pályázaton 889 millió forintot nyert.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.